Úgy megszaladtak az albérletárak, hogy tulajdonképpen egyszerűbb megvenni egy lakást, mint hosszú ideig bérelni

Két hét alatt közel az egyharmadával nőtt a kiadó lakások száma.

Nemrég derültek ki a felvételi ponthatárok, minden fiatal megtudta, hogy melyik felsőoktatási intézményben folytatja tanulmányait. Ilyenkor persze rögtön felmerül a lakhatás kérdése is, ahogy az lenni szokott, rendesen felpörgött az albérletpiac.

Az ingatlan.com elemzése szerint a kiadó lakások száma 28, a kiadó szobáké pedig 12 százalékkal nőtt két hét alatt Budapesten és a nagy egyetemvárosokban.

Az adatok szerint augusztus első napjaiban a kiadó téglalakásokért átlagosan 150 ezer forintot kértek Budapesten egy hónapra, Debrecenben 100 ezer forintot, míg Győrben 110 ezer forintot.

Elképesztő? Tényleg? Akkor jön még egy adat:

Az albérletpiaci drágulás miatt ma már egy budapesti kiadó szobáért annyit kérnek, mint egy garzonért öt évvel ezelőtt: a kiadó szobák átlagára havi 50-60 ezer forint. Egyetlen szobáé.

Gyorsan reagáltak a lakástulajdonosok

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint sok lakástulajdonos megvárta a ponthatárok kihirdetését és csak ezt követően dobta piacra a kiadó lakását.

Az is látható, hogy Budapesten és az egyetemvárosokban a 40 négyzetméternél kisebb albérletek a legnépszerűbbek, mert a bérlők fele ezeket keresi, pedig a garzonlakások csak a kínálat egyharmadát teszik ki.

- fogalmazott a szakértő.

Bár a kiadó lakásoknál kisebb a kínálatuk, de a piac fontos részét képezik ma már a kiadó szobák. Elsősorban az utóbbi években végbement albérletpiaci drágulás miatt sok diák számára a lakásoknál jóval olcsóbb szobák jelenthetik a megoldást a lakhatásra.

Lakások, szobák, bérleti díjak

Az egyetemvárosok közül Debrecenben a kiadó téglalakások átlagos bérleti díja augusztus elején 100 ezer forint volt, egy kiadó szobáért pedig átlagosan 35 ezer forintot kértek a tulajdonosok.

Győrben a lakások 110 ezer forintért, a szobák pedig 50 ezer forintért érhetők el a kínálatban. Miskolcon a lakások bérleti díja 70 ezer forintnál tartott augusztus elején, ennek a feléért pedig egy szobát lehet bérelni. Szegeden a lakásbérleti díjak 95 ezer forintnál tartottak augusztus elején, a szobáknál pedig 40 ezer forint volt az átlag. Pécsen a szobákat 35 ezerért adták, a lakásokat pedig 100 ezer forintért.

Balogh László szerint az albérletszezonban érdemes gyorsan dönteni, mert a legnépszerűbb lakások hamar elkelnek a jelentős kereslet miatt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság