Új buszokat vesz a Blaguss és felújítanák az Éhen Gyula téri bungeszt is – ehhez pénzt kérnek a várostól

Ha minden igaz, megérkezik Szombathelyre az első elektromos busz is.

Egy, a csütörtöki közgyűlésre készült előterjesztés szerint a BLAGUSS Agora Hungary Kft. fejlesztési javaslatot tett le az asztalra.

Ezek között ott van a szombathelyi Éhen Gyula téren lévő, leromlott állapotú „szolgáltatási decentrum” épület felújítása.

„A beruházással az épület nemcsak külsőleg és belsőleg, hanem energetikailag is meg fog felelni a 21. századi elvárásoknak” – olvasható a dokumentumban.

A felújítás költségének 48,9 millió forintot számolt ki a cég. Ebben benne vannak a melléképületek elbontásának a költségei és a „kulturált környezet kialakítása”. A Blaguss a közszolgáltatási szerződés lejártával a felújított épületet ingyen átadná az önkormányzat tulajdonába.

Az Éhen Gyula tér szörnyű állapotával lapunk tavaly ősszel foglalkozott. Szombathely legrosszabb utcái: a Balkán hangulatát idéző Éhen Gyula tér 2022. October 21. 19:16

A Blaguss javaslatot tett négy új midi busz beszerzésére és forgalomba állítására. Ezek közül három gázolajos, egy elektromos busz lenne. Erre 110 millió forintot kalkulált ki a cég, amely úgy számolt, hogy az üzemanyag költsége 2023-ban előreláthatólag 66 millió forinttal magasabb lesz a tervezettnél, ezért kéri – a tavalyi évhez hasonlóan – ennek kompenzálását.

Mindez összesen 225 millió forint összegű forrásigényt jelent, amihez a város – az előterjesztés szerint – összesen 85 millió forinttal járulna hozzá.

Ennek az lesz a formája, hogy a szerződésben 2023-ra megállapított, 716 forint/kilométer ellentételezést további 50 forint/kilométer összegű „rendkívüli ellentételezéssel” egészítik ki.

Az előterjesztésről csütörtökön szavaznak a városi képviselők.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet