A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége pénteki ülésén úgy határozott, hogy a Szakmai és Utánpótlás Bizottság előterjesztésének megfelelően elfogadják az MKOSZ-hez benyújtott akadémiai pályázatokat, így akkreditált sportági utánpótlás központ státuszba került a KTE Kosárlabda Klub – Kecskeméti Sportiskola (Kecsemét), a Nyírsuli Kosárlabda és Labdarúgó Akadémia (Nyíregyháza), a Széchenyi Kosárlabda Akadémia (Győr), a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. (Szombathely) és az Újbuda Kosárlabda Akadémia (Budapest).
Ma délután az eseménnyel kapcsolatban sajtótájékoztatót tartottak a Szombathelyi Városházán.
Váradi Attila, a projekt gondozója elmondta, innentől kezdve szakmailag három részre bontják a képzést: az első szint egy tömegesítési szint, ez 14 éves korig tart, utána jön maga az akadémiai rendszer, amely a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola keretein belül fog működni, ez a 15 és 18 év közötti korosztályt foglalja magába. Végül pedig jön a közvetlen versenyzőképzés, amely továbbra is a Falco Kosárlabda Klub keretein belül fog működni.
- A szombathelyi fiú utánpótlás kosárlabda múltja elég régre nyúlik vissza. A Falco csapatával együtt fokozatosan nőttünk és tudtunk eljutni arra a szintre, hogy a már meglévő feltételrendszerünkkel tudjunk pályázni - mondta Váradi Attila. - Sok mindent fel kellett építenünk. Nagyon sok olyan kapcsolatra volt szükségünk, amit az évek során kiépítettünk. Ezek között első helyen kell megemlítenem a Nagy Lajos Gimnáziumot, amely nemcsak a sportosztály létrehozásával, hanem már korábban is segítséget nyújtott létesítményben és a gyerekek képzésében egyaránt. Jobban odafigyeltek azokra a diákokra, akik egyben sportolók is, és szükség esetén akár magántanulói státuszt biztosítottak azoknak, akik kiemelkedő tehetségek voltak. Szintén kiemelt partnerünk a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület és a Nyugat-Magyarországi Egyetem is. Szakmai segítséget és támogatást kapunk tőlük. Természetesen nem mindenki tud eljutni a gyerekek közül a profi csapatba, de esetleg más módon próbálnának a kosárlabda közelében maradni, edzők, sportvezetők szeretnének lenni, azoknak az egyetemen belül meg tudjuk adni hozzá a megfelelő képzést. Egyébként a város szinte összes iskolájával nagyon jó kapcsolatban vagyunk.
A teljes szervezeti felépítés a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskolán belül fog működni. Ugyanazzal a vezetői stábbal, mint eddig. Mivel ez Szombathelyen már egy kialakított rendszer, pusztán elnevezésében válik akadémiává.
Kéne egy busz
Az ígéretek szerint a TAO-s pénzekből az akadémiák kiemelt részesedést kapnak a fejlesztésekre. A szombathelyiek idén szeretnének egy autóbuszt vásárolni a csapatok szállításához. Aztán, mivel a város létesítmény ügyileg nem áll jól, a következő években – akár más sportágakkal közösen – szeretnének önálló létesítményt is kialakítani.
Váradi ezt követően beszélt a merítési lehetőségekről is. Elmondta, már megállapodtak egy olyan oktatási intézménnyel, ahol a középiskolások a kosárlabda mellett folytatni tudják tanulmányaikat is.
- Kosárlabdában nem akarunk és nem is tudunk olyan létszámot megmozgatni, mint mondjuk egy futball akadémia. Nincs is rá szükség. A Szombathelyi Ifjú Sólymok Kosárlabda Egyesületnek városi és város környéki a merítési lehetősége. Az ő vezetésükkel sikerült kialakítani egy szinte az egész megyére kiterjedő hálózatot: az egyesület Kőszeg, Répcelak, Celldömölk és Sárvár csoportokat működtet már, így 15 éves korban úgy tudunk behozni gyerekeket Szombathelyre, hogy már nagyon komoly kosárlabda előképzettséggel rendelkeznek. Elég nagy a hírünk, most is nagyon sok gyerek van, aki szeretne Szombathelyre jönni. Persze nem akarunk a helyiek rovására idehozni senkit, akik máshonnét kerülnek hozzánk, azok általában olyan képességekkel, adottságokkal rendelkeznek, amiket itt helyben nem találunk meg. Nem biztos, hogy a megyében találunk 205-210 centis gyerekeket. A Nagy Lajos Gimnázium az a bázis iskola, amellyel ezt az egészet működtetni kívánjuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy máshonnét nincsenek gyerekek, a többieknek egyéni elbírálást kell kérniük az iskolájukban, ha szeretnének komolyabb szinten foglalkozni a sportággal. A kollégiumi elhelyezés is megoldódott, a Brenner Kollégiummal nagyon jó kapcsolatban állunk, ott tudtunk egy olyan feltételrendszert kialakítani, amely teljesen alkalmazkodik egy sportolói életmódhoz. A fiúk hétvégén is ott tudnak maradni, nem probléma, ha hétvégén mérkőzés van, ha esetleg későn érnek be, akkor is megkapják a vacsorájukat.
Helyieket a helyi csapatba
Lazáry Viktor alpolgármester elmondta, a szombathelyieknek büszkének kell lenniük arra, hogy itt van az ország egyik, ha nem a legjobb utánpótlás képző rendszere.
- Váradi Attilával már legalább egy évvel ezelőtt elkezdtünk ezekről a kérdésekről beszélgetni, amikor megkeresett engem ezekkel az ötletekkel, javaslatokkal. Több alkalommal magam is meggyőződtem arról, amikor a szövetség elnökével, főtitkárával beszélgettem, hogy az országban az egyik, ha nem a legjobb utánpótlás képző műhely itt működik Szombathelyen. Rendkívül büszkék lehetünk erre, amit az elmúlt években, évtizedekben felépítettek a szakemberek. Ez az akkreditálás is ennek a teljesítménynek az elismerése, és annak a célnak a megerősítése, hogy ezt a jövőben is folytassuk. Ezt az állam, a szövetség a maga eszközeivel támogatni fogja és az önkormányzat is a lehetőségeihez mérten minden segítséget meg fog adni. Sokszor felmerül a kérdés, hogy mi az elsődleges cél a helyi kosárlabdacsapattal kapcsolatban. Egy dolgot biztosan ki lehet jelenteni, hogy az önkormányzat számára nagyon fontos cél, hogy minél több szombathelyi, vagy a szombathelyi utánpótlás képző rendszerben nevelődött gyerek épüljön be, kerüljön be a felnőtt csapatba. A szurkolókkal, a csapat vezetőivel és magyar játékosaival beszélgetve én azt gondolom, hogy ezt egy közös célként lehet megfogalmazni, hiszen az ember sokkal szívesebben szurkol azoknak a gyerekeknek, akit személyesen is ismer.