Holnap egyeztetnek az új edzőről a Haladás vezetői

Csertői Aurél már nem a Haladás vezetőedzője. Deéry Attila, a klub ügyvezetője nem volt ott a mai budapesti mérkőzésen, így a folytatásról még nincs döntés.

Mint ismert, a Haladás 3-1-re kikapott Újpesten, így a szakmai stáb nem tudta teljesíteni a vele szemben elvárt négy pontot, Csertői Aurél tehát nem folytathatja munkáját.

A Nyugat információi szerint ma állítólag Budapesten nem tudtak egyeztetni a Haladás tulajdonosai, mert Deéry Attila nem volt ott a tévé által is közvetített találkozón.

Deéry szombat délutánra hívta össze a taggyűlést, amely a helyzetet hivatott megoldani. Azt azonban senki nem tudja megmondani, hogy ott ki fogja képviselni a 44 %-os tulajdonjoggal rendelkező Halmill Kft.-t.
Információnk szerint, az is előfordulhat, hogy senki, és az önkormányzati többségi tulajdon nyomán az ügyvezető egyszemélyes döntést hoz a vezetőedző posztról.

A Nyugat egyébként úgy tudja, hogy komoly feszültséget okozott, hogy Deéry, akárcsak a kecskeméti meccsről, erről is távolmaradt. Kóbor László (Halmill Kft.) kijelentette, hogy nem utazik holnap Szombathelyre és Halmai Gábor sem tud ott lenni, kérdés, hogy Illés Béla (Halmill Kft.) részt vesz-e a tárgyaláson.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Újpest FC - Szombathelyi Haladás 3-1. Online közvetítés

Ma este hét órától Újpesten játszik bajnokit a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgócsapata. Kövesse nyomon velünk az eseményeket!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport