Az Egis Körmend NB I.-es férfi kosárlabdacsapata hazai pályán 86–82-re kikapott a Budapesti Honvéd együttesétől. A piros-feketék ezzel zsinórban hetedszer szenvedtek vereséget, ami komoly feszültséget szült a klub körül – nemcsak szakmai, hanem szurkolói fronton is.
A mérkőzést megelőző napokban a szurkolótábor és a klubvezetés közleményekben üzengetett egymásnak. A drukkerek elégedetlensége a csapat teljesítménye miatt már korábban is érezhető volt, most azonban látványos formát öltött.
„Olyan a szurkolás, mint az eddigi teljesítményetek” – ezzel a felirattal feszítettek ki molinót a körmendi szurkolók a mérkőzés előtt. Ígéretükhöz híven az első félidőben néma maradt a B-közép, így szokatlan hangulat uralkodott a csarnokban.
A találkozó végjátékában azonban nemcsak a pályán volt forró a hangulat. A vaol.hu beszámolója szerint egy Honvéd-időkérés alatt a hazai B-középben elszabadultak az indulatok: több szurkoló egymásnak esett, sörrel locsolták egymást, és pofonok is elcsattantak. A konfliktus a hazai táboron belül robbant ki.
Az esetről videó is készült, amelyen látható, ahogy a szurkolók dulakodnak a lelátón.
A klub az elmúlt időszakban edzőváltáson és légióscseréken is átesett, de az eredmények egyelőre elmaradnak a korábbi években megszokott szinttől. A mostani vereséggel csak tovább mélyült a válság.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!