Újabb botrány a kajakosoknál, változik az olimpiai keret

A két kizárt versenyző jogilag nem doppingolt, de a minta mást mutat.

Megváltoztatja a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a Rióba utazó férfi kajakversenyzők névsorát Végleges a riói kajak-kenu csapat kerete 2016. July 19. 08:45 - írja a szövetség közleménye. A változtatás oka a Magyar Antidopping Csoporttól kapott információk, miszerint két versenyző fejenként három atipikus mintát produkált.

Ez még nem minősül doppingvétségnek

Az atipikus minta ugyan jogilag nem minősül doppingvétségnek, dr. Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője szóban egyértelműsítette, hogy a minták alapján a versenyzők szervezetében tiltott szer van, egyes információk szerint szintetikus növekedési hormon.

Az egyik sportoló mintáját rögtön továbbküldték a WADA referencia laboratóriumába, a másik kajakos esetében pedig további mintavételeket és vizsgálatot javasolt a csoport. A MACS egyik sportoló ellen sem indított eljárást.

Az MKKSZ elnöksége azonban úgy határozott, hogy új szintre kell emelniük a tiszta sportért való küzdelmet, ezért fegyelmi eljárást indítanak a két kajakos ellen, és kikerülnek az olimpiai keretből.

Kiegészítik a csapatot

Nem csak cserélődik, bővül is a kajakosok kerete. Az elnökség ugyanis úgy határozott, hogy a férfi kajakosok listáját Csabai Edvin szakmai igazgató javaslatára kiegészítik azzal a Molnár Péterrel és Tótka Sándorral, akik tavaly 200 méteren megnyerték a világbajnokságot. A hazai válogatón azonban kikaptak a Horváth Bence - Szomolányi Máté duótól, így nagy az esélye, hogy az ő mintájuk tért el a normáltól, de a szövetség közleménye erre nem tér ki.

Tótka és Molnár tavaly világbajnokok lettek, most az olimpián bizonyíthatnak
Kovács Tamás/MTI

A kajakosok versenyei az olimpia második hetében kezdődnek, ezért ők csak augusztus tizedikén indulnak el Rióba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport