Újabb egy évre szerződött a Kozma Szerszám Áruház és az SZKKA

A szombathelyi kézilabdások az új szezonban is az áruház nevét viselik majd.

Újabb egy éves névadó szponzori szerződést kötött a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia a Kozma szerszám Áruházzal. Az áruházat Kozma Krisztián és Borbély Andrásné Kozma Katalin képviselték, akik elmondták, hogy nagyon örülnek a megállapodásnak, mert fontosnak tartják az egyesület folyamatos fejlődését és sikerét.

Újabb egy évig viselik majd a Kozma Szerszám Áruház nevét és logóját
Vágvölgyi Bálint

Az SZKKA ezután bemutatta új játékosát, a beálló Magó Annát, aki elmondta, hogy már nagyon várja a szezonkezdést és reméli, hogy a szezon végén sikeresen zár a csapat.

Nagy öröm számunkra Anna érkezése

- kezdte mondandóját a vezetőedző, Bölöni Roland.

Egy olyan játékossal bővült a keret, aki több poszton is bevethető. Anna ugyan még nagyon fiatal, ennek ellenére nagyon elhivatott a játék és a klub iránt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport