Újabb körmendi légiós számára ért véget a szezon

4-6 hétig tartó sérülést szenvedett.

Marquis Wright számára véget ért a szezon - derül ki az Egis Körmend kosárlabda csapatának Facebook-oldalára tett bejegyzésből.

Ami így folytatódik:

Csapatunk irányítója, Marquis Wright a tegnapi, Szolnoki Olaj KK elleni mérkőzésen szenvedett kézsérülést. A tegnapi vizsgálat eredményét a csapat orvosi stábja is megerősítette, mely szerint a játékos kézközépcsont törést szenvedett, ami műtéti beavatkozást nem igényel, de a teljes gyógyulási ideje így is 4-6 hét, így Marquis a bajnokságból hátralévő időben biztosan nem segítheti társait. Ez úton is kívánunk neki mihamarabbi, teljes gyógyulást és köszönjük a csapatunkért végzett munkáját!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport