Az alsóházi kosárcsapattól ezúttal Jalen Moore ment el, sérülés miatt.
Az Egis Körmend hivatalos oldalán jelentette be, hogy Nate Grimes után Jalen Moore is távozik az NB I-ben szereplő férfi kosárlabdacsapattól.
„Jalen Moore sérülésének rehabilitációja sokkal hosszabb időt vesz igénybe, mint azt előzetesen vártuk. Ez egyben azt is jelenti, hogy Jalen az idény során már valószínűleg nem tudott volna pályára lépni, ezért a játékos a hazautazás mellett döntött” – írta közleményében a csapat.
A légiós a playoutban mindössze egy mérkőzésen tudott játszani, az Oroszlány ellen 10 perc alatt 2 pontot jegyzett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!