Újabb nemzetközi díjat zsebelt be a szombathelyi Mesebolt Bábszínház

Ezúttal Katowicében a Lenka és a tündérrel.

„Varga Bori, a Mesebolt Bábszínház művésze érdemelte ki a legjobb színésznőnek járó díjat a katowicei nemzetközi bábfesztiválon a Lenka és a tündér című előadás szerepeiért” – közölte lapunkkal a szombathelyi bábszínház.

Négy év szünet után 2022. szeptember 28-a és október 1-e között rendezték meg, immár 14. alkalommal a „Katowice - Dzieciom”, azaz „Katowice a gyermekekért” elnevezésű Nemzetközi Bábszínházi Fesztivált.

A rendezvény fő célja, hogy a színházi előadásokon és a kísérőrendezvényeken való aktív részvétellel fejlessze a gyermekek és serdülők kritikai érzékét, kialakítsa a művészet tudatos befogadásának képességét.

Az idei találkozó központi gondolata a generációk közötti kapcsolatok építése volt. A találkozón 4 nap alatt 5 ország 12 színházának 14 gyermekelőadását láthatta a közönség. A versenyprogramba bekerült produkciókat szakmai zsűri választotta ki 50 előadás közül.

A lengyel színházak mellett Németországból, Szlovéniából, Litvániából is érkezett egy-egy társulat, Magyarországot a szombathelyi Mesebolt Bábszínház képviselte.

A Mesebolt Michael Ende: Lenka és a tündér című művéből készült szólójátékával kapott meghívást, melyet Veres András írt és rendezett, a tervező Rumi Zsófi volt, a zenéért pedig Kiss Dávid felelt.

Mesebolt Bábszínház

A történet egy örökké érvényes problémát jár körül: a szülő-gyermek konfliktust. Lenka egy tündér segítségével arra a varázslatos képességre tesz szert, hogy bármikor lekicsinyítheti a neki ellentmondó szüleit. Ez, az egyébként rengeteg mókás, abszurd helyzetet generáló, szituáció már önmagában jellegzetesen modern problémát vet fel: vajon lehetséges a valóság átalakítása, megváltoztatása, a nekünk megfelelő formára?

És bár a forma modern (a kortárs bábszínház technikái segítségével elevenedik meg Lenka és a tündér története), a közönség megszólítása a legősibb közlési formához, a közvetlen mesemondáshoz nyúl vissza.

Az egyszemélyes előadásban Varga Bori meséli, játssza, értelmezi a történetet, folyamatos párbeszédben a közönséggel. Ez alatt nem álinterakció, tapsoltatás, kiabáltatás értendő, hanem a cselekmény időről időre való értelmezése, elemzése, Lenka cselekedeteinek értékelése.

Ilyen módon a nézők részesei lehetnek ennek a különös, belső utazásnak, melynek során szembesülünk azzal, hogy a felnőttséget is meg kell tanulni, és hogy a család az az egység, amelyben egy gyermek biztonságosan elsajátíthatja a megfelelő viselkedési formákat, és a saját biztonsága érdekében létező szabályokat.

Az előadásban szinte percenként történnek csodák. De a legnagyobb „csoda” az, hogy szülő és gyerek megérti a másik motivációját, érzelmeit, szándékait. Michael Ende meséje elsősorban empátiára, a másik megértésére tanít.

A színésznőnek nem volt könnyű dolga. Az előadást magyarul játszotta lengyel gyerekeknek, köztük sok siketnéma apróságnak. Bár a megértést segítette egy lengyel színésznő, illetve egy jeltolmács, akik a produkció több pontján röviden ismertették a soron következő jelenetek történéseit, a nyelvi korlátokat játékával kellett, és sikerült is teljes egészében leküzdenie.

A közönséget és a szakmai zsűri tagjait is lenyűgözte a játéka, így alakításért elnyerte a fesztivál egyik fődíját, a legjobb színésznőnek járó elismerést.

Mesebolt Bábszínház

Varga Bori 2018-ban végzett a Kaposvári Egyetem színművész szakán, azóta a Mesebolt Bábszínház társulatának tagja. A Mesebolt Bábszínház második alkalommal vett részt a Dél-Lengyelországban megrendezett Nemzetközi Bábszínházi Fesztiválon. 2018-ban, az előző 13. találkozón a Batu-tá kalandjai című előadásuk elnyerte Katowice város polgármesterének különdíját a bábművészet tradícióinak megőrzéséért, a hagyományos bábjáték eszközeivel kortárs problémák megfogalmazásáért.

A szombathelyi Mesebolt Bábszínház legutóbb a X. Kaposvári Assitej Nemzetközi Gyermek-és Ifjúsági Színházi Biennálén zsebelt be nemzetközi díjat, Nemzetközi díjat nyert a szombathelyi Mesebolt Bábszínház 2022. April 04. 15:53 akkor a Weöres Sándor Színházzal és a Kabóca Bábszínházzal közös Szólít a szörnnyel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra