Újabb nemzetközi kupában startolt győzelemmel az Egis Körmend

A vasiak beköszöntek az Alpok Adria Kupába.

Hazai pályán kezdte meg Alpok Adria Kupa-szereplését az Egis Körmend, melynek vezetőedzője, Gasper Potocnik elmondta, hogy ebben a sorozatban az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosok bizonyíthatnak.

Hollins kosara nyitotta a találkozót, jól kezdett a Körmend, három perc elteltével Wright büntetői után 8-0-ra vezettek. A Komarnonál Tomic szerezte meg az első pontot, ám a következő támadást Wright révén egy triplával fejezte be a Körmend, először volt tízegységnyi a különbség (11-1). Sok hibával játszott mindkét együttes, nem egy üres dobást puskáztak el a játékosok. Bán Tibor jól szállt be, kétszer is eredményes volt kintről, végül 25-18-as MTE-vezetéssel ért véget az első etap.

Adams büntetőjével zárkóztak a szlovákok, de jött a válasz Csorvásitól (27-20). Továbbra is a pontatlanság jellemezte mindkét fél játékát, eladott labdából is akadt bőven, egy kicsit edzőmeccs hangulata volt a találkozónak. Djordjevics kosarával már csak négy pont volt a Komarno hátránya (27-23), de Bán és Oroszi tripláival visszaállt a tízpontos hazai előny (33-23). A félidő hajrája azonban Vojtekéké volt, 8-0-s futást produkáltak, 35-33-mal mehettek fújni egyet a csapatok.

Vojtek kettesével egyenlítettek a vendégek, de Bán Tibor negyedik hármasa után újra a vasiaknál volt az előny (38-35). Elkapta a fonalat a Körmend, Wirght vezérletével megléptek (46-37), Tuoyo büntetőivel pedig újfent tíz volt közte (48-38). Nem tudott zárkózni a Komarno, a Körmend rátett még egy lapáttal, Horti kosara zárta a negyedet, 60-44.

Hoferica talált be először a záró etapban, később Djordjevics kosarával tízre zárkózott a szlovák együttes (60-50). Közel négy percet kellett várni az első körmendi pontokra, melyet Halász szerzett büntetőkből, majd Érsek is feliratkozott a pontszerzők listájára (64-50). A lényegi kérdések itt már eldőltek, egyszer még feljött nyolcra a Komarno (69-61), de győzelmi esélyeik nem voltak, végül 79-68-ra nyertek Csorvásiék.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport