Egyirányú lesz a szombathelyi Benczúr Gyula utca - közölte lapunkkal kedd reggel a szombathelyi önkormányzat. A szombathely.hu-n nyilvánosan is elérhető bizottsági jegyzőkönyv szerint az egyirányúsításról még 2021 októberében döntött a Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottság 9 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül.
Ennek értelmében a 2022. évi tavaszi szünetet követő első tanítási napon, azaz április 20-tól egyirányú lesz a Benczúr Gyula utca a Nefelejcs utca és a Levendula utca közötti szakaszon, vagyis a Gothard Jenő Általános Iskola előtt a Levendula utca irányába.
Tehát így:
Az egyirányúsítással egyébként a páratlan oldalon, tehát az iskolával szemközti oldalon megállási korlátozást is bevezetnek.
Nem ez az első
Ezt a gyakorlatot használta
Figyeljen oda! Jövő hét hétfőtől egyirányú lesz a szombathelyi Aréna utca 2020. November 04. 13:44 egyébként az önkormányzat az Aréna Óvodánál is. Egy 2019-es döntés értelmében 2020. november 9-től az Aréna utcába a Thököly Imre utca felől lehet behajtani a Zrínyi Ilona utca irányába. A kerékpáros közlekedés viszont mindkét irányból engedélyezett.
Az egyirányúsítás egyik pozitív hozományaként akkor kiemelték, hogy így biztosítható lesz a parkolás az óvoda felőli oldalon parkométer, vagyis parkoló tárcsa alkalmazásával fél órára.
Az átállás egy kicsit nehézkes volt,
Egyirányú lett a szombathelyi Aréna utca, de ezt az autósok egy része észre sem veszi 2020. November 11. 15:32 az első napokban ugyanis rendszerint behajtottak az autósok, mert hát a megszokás nagy úr. Az új módi pedig úgy tűnik, jól is működik, csak egy kis idő kellett, amíg alkalmazkodtak az emberek az új forgalmi rendhez.
Reméljük, hasonlóan alakulnak majd a dolgok a Benczúr Gyula utcában is.