Újra lesznek huszárok a magyar hadseregben

Modern, nem lovasított, fontos harcfeladatot ellátó huszáregység.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondta a 18. Nyíregyházi Huszártalálkozó megnyitóján, hogy "a huszár mi vagyunk".

Ezt pedig azzal folytatta, hogy szerinte "a magyar huszár kreatív, eszes, gyors, öntevékeny, bátor, büszke és magabiztos, ezek pedig mind olyan tulajdonságok, amelyek nemcsak katonai erények, hanem ma a nemzetek közötti versenyképesség alapját jelentik”.

Az MTI beszámolójából aztán az is kiderült, hogy ezt a fontos kijelentést azért kellett megtennie, hogy bejelentse, „hamarosan ismét lesz modern, nem lovasított, fontos harcfeladatot ellátó huszáregység a Magyar Honvédségben”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet