Ukrán ellenfelét is legyőzte a körmendi kosárcsapat

Teo Cizmic együttese a 18 pontos Ferencz Csaba vezérletével 76-68-ra nyert a Himik Juzsnyij ellen.

A körmendi csapat mindenképpen szeretett volna egy találkozót játszani a vasi kisváros legújabb testvértelepülésének együttesével, és mivel a Mogyorósy Szilárd Emléktorna lebonyolítása miatt el is kerülhetnék egymást, csütörtökön a gyakorlás jegyében zártkapus edzőmérkőzést játszottak.

A jó iramú, számos taktikai elemet felvonultató mérkőzés első kosarát a hazaiak szerezték, de két gyors triplával ráijesztett vendéglátójára az ex-körmendi Matthew Show-val és az ex-kaposvári Branden Frazierrel felálló Himik. A Körmend rendezte a sorokat, és 20-10-nél már jelentős előnyben volt. Egy 3+1-es akcióval zárkózott az ukrán csapat, de a piros-feketék tudták tartani előnyüket. A félidőben néggyel voltak előrébb. (41-37)

A második félidőben is maradt lépéselőnyben a határozottan, jól védekező hazai csapat, és bár az ellenfélnél számos jó kinti dobó bizonyította formáját, mindig volt válasz hazai részről. Az utolsó tíz perc előtt hét pont volt a Körmend előnye (60-53), ám ezt követően egyre közelebb zárkózott a Himik. Már három perc sem volt hátra, 66-66-nál utolérték a piros-feketéket. Ám ekkor Channels, majd Ferencz dobott halálpontosan távolról, hiába igyekeztek a vendégek, már nem maradt esélyük a fordításra - adta hírül a Körmend hivatalos Facebook oldala.

Korrekt, higgadt játékvezetés mellett, hetedik mérkőzését is megnyerte az Egis Körmend. Folytatás pénteken, 20:15-kor Klosterneuburg ellen, a Mogyorósy Szilárd Emléktorna első versenynapján.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport