A HírTv meginterjúvolta Urbán Flóriánt, aki egyébként is szívesen szúr oda a mai magyar futballnak. Most sem okozott csalódást.
Egy év alatt megreformálná a labdarúgást
Urbán szerint az Andorra elleni vereség összetettebb dolog a mérkőzésnél.
Én már korábban rámutattam, hogy nem biztos, hogy jó irányban halad a magyar labdarúgás. Különböző médiumokban megjelent, hogy Bernd Storck szövetségi kapitánynak szabad kezet adtak, és mindenbe beleszól a magyar labdarúgás terén. Amikor hurráhangulat volt a tavalyi Eb-szereplés után, én akkor is azt mondtam, hogy szemfényvesztésről van szó. Ez most látszik beigazolódni.
Mint mondja, ő nem a játékosokat bántja - ők csak annyit tesznek, amennyit kérnek tőlük. Szerinte a probléma az MLSZ-elnök tanácsadóival van.
Tisztelettel kérném az MLSZ elnökét, hogy akik idáig mellette voltak, azoknak köszönje meg a munkájukat. Én ingyen és bérmentve elmegyek mellé, és egy év alatt megreformálom a magyar labdarúgást, ennél rosszabb úgysem lehet.
Urbán az utánpótlással sem elégedett. Úgy véli, hiába vannak az adatok, ez csak szemfényvesztés.
Félrevezetik az embereket. Ez úgy működik, hogy a klubokat arra kényszerítik, hogy az U7-estől az U19-es korosztályig csapatot indítsanak, mert akkor indulhatnak el a különböző bajnokságokban. Ez viszont lehetetlen, ennyi gyerek nincs Magyarországon, én is szembesültem ezzel a problémával. Saját tapasztalatból tudom, hogy milyen csalások és visszásságok vannak az utánpótlásban. Volt, amikor egy hétvégén egy gyerek két meccset volt kénytelen játszani, az is gyakori, hogy feketén játszatják őket, hogy egyáltalán ki tudjanak állni. Ez csak a mennyiség, és kifelé akarják azt mutatni, hogy milyen jó. Az utánpótlásban is inkább a minőségre kellene törekedni, hogy a végeredmény jó legyen.
Urbán természetesen a kapitányt sem kímélte. Mikor a lemondásról kérdezték, így válaszolt:
A tisztesség azt kívánja. A szövetségi kapitány volt, aki kiválasztotta ezeket a játékosokat. Gondolom, hogy vállalja érte a felelősséget, levonja a konzekvenciát, és megteszi azt a lépést, amit ilyenkor meg kell tenni. Egy Andorra elleni vereség után tovább kell állni.