Űrmérnökképzés indul a BME-n

Az űrmérnökök nemcsak az űripari programoknál tudnak majd elhelyezkedni.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2022 szeptemberétől űrmérnököket is képez majd – mondta el az intézmény oktatási rektorhelyettese, Bihari Péter az InfoRádiónak. Bihari szerint az űripar és az űrtechnológia korábban állami monopólium volt, mára azonban egyre több magánvállalkozás lát benne fantáziát és kihasználható erőforrást, és a megszerzett tudást a távközlésben is lehet hasznosítani.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

„A képzésnek csak egyik iránya az űreszközök tervezése, építése, a világűrbe juttatása, ott mérések, kísérletek végzése, de az űriparnak van jelentős földi vonatkozása is: a kiszolgáló létesítmények, a kapcsolattartó és kommunikációs eszközök tervezése, megvalósítása” – fogalmazott Bihari. A rektorhelyettes szerint az űrmérnökök nemcsak az űripari programoknál tudnak majd elhelyezkedni, hanem távközléssel, informatikával, speciális eszközök gyártásával is foglalkoznak majd.

A BME azt várja, hogy leendő hallgatóik csatlakozzanak majd a magyar űrprogramhoz is néhány év múlva. Az űrmérnök egy mesterképzési szak, tehát feltétele egy már meglévő diploma, lehetőleg műszaki vagy informatikai területről. A képzést 20-50 fő körüli létszámmal indítják, angol és magyar nyelven zajlik majd, így a társalgási szintű angolnyelv-tudás előny a jelentkezésnél - idézi a Telex..

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech