Ezekben az órákban még nem tudni, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, és azt sem tudni, meddig tart egyáltalán az egész procedúra, hiszen újraszámlálást, bírósági pereket is belengettek már.
De Magyarországra nézve is több tanulságot le lehet vonni az eddig történtekből.
1. Nem elég, ha azt üzenjük, hogy valaki NE LEGYEN a következő vezető.
Joe Biden és a demokraták nagyrészt arra húzták fel a kampányt, hogy Trump nem alkalmas, komolytalan, és az ország jobb vezetőt érdemel.
Ez kevésnek bizonyult, az előzetes mérések hiába jelezték Biden több mint 10 százalékpontos előnyét, nagyon szoros lesz az eredmény, az amerikai választási rendszer sajátosságai miatt akár pár szavazat dönthet végül.
Mást is kell mutatni, a demokratáknak van ugyan választási programjuk, de főként a Trumpot elutasítók szavazataiban bíztak. Nem igazán jött be.
2. Ha támadható a jelölt, az rossz
Miközben a demokraták trumpoztak, a republikánusok sikerrel vették elő Biden és fia korrupciógyanús ügyeit, és Joe Biden demenciagyanús állapotát is emlegették rendesen.
Trump ügyeit közben lenyelték már az amerikaiak, tudták, kire számítsanak, Biden viszont nem tűnt strapabíró, ereje teljében lévő politikusnak. Nem véletlen, hogy szakértők szerint a demokrata szavazók mintegy 10 százaléka átszavazott a republikánusokra.
3. Nem szabad bízni az évtizedek óta létező tendenciákban
Az elmúlt évtizedekben a spanyolajkúak, a bevándorló-hátterűek túlnyomó többsége a demokratákra szavazott. most viszont kiderült, hogy ennek vége, köztük is ott van a politikai megosztottság. Borulnak a régi sémák.
Tudomásul kell venni, hogy minden társadalom folyamatos mozgásban, átalakulásban van, ami tegnap igaz volt, jó eséllyel ma már nem az.4. Az embereknek a saját zsebük a legfontosabb
Trump néhány gazdasági lépése kedvező volt az átlag amerikai számára. Ezt nem felejtik el, a legerősebb szavazási motiváció az, ha az embereket a zsebükön keresztül fogják meg.
Ha úgy érzik, hogy az egyik jelölt megválasztása után több pénzt keres vagy kevesebbet adózik, akkor akár az orrát befogva is , de rá fog szavazni.
5. Egyszerű, tőmondatos, könnyen emészthető üzenetek kellenek
Lehet nevetgélni Trump sokszor nyilvánvaló blődségeket és hazugságokat tartalmazó Twitter-posztjain, de ezek hatásosnak bizonyultak. A választók szeretik, ha olyan üzenetekkel bombázzák őket, amikkel egyetértenek, könnyen be tudják azokat fogadni és könnyen megjegyezhetőek.
A körmondatokra, beszélő fejekre senki sem kíváncsi, akkor sem, ha azt a Facebookon vezetik elő. A kampány nem egyetemi előadás, nem akadémiai vita, az emberek nyelvét kell beszélni.
6. Közösségi élmény kell az embereknek
A politológiában racionális szavazónak nevezett választópolgár mára nem létezik, vagy ha igen, nagyon kevesen vannak. Ők azok, akik a jelöltek programjai alapján, észszerűségi alapon dönt az alternatívák között.
Közösségi élmény kell, az, hogy tartozzon valahová az ember, az meg még csak plusz, ha azt az üzenetet kapja, hogy a csoporthoz tartozással jó dolgot tesz, mondjuk a nemzet érdekeit képviseli.
Az Egyesült Államokban a kampány népünnepélyhez hasonlít, igaz, ennek jó része már átköltözött a közösségi médiába, de akkor is ott van. Ez a legnagyobb mozgósító erő.
Magyarországon ilyen igazán csak a Fidesznek van, az ellenzéknek nincs.
És nem az egyetlen hiányosság a hazai politikában, amit az amerikai választás tanulságaiból leszűrhetünk. Ha Magyarországon az ellenzék nyerni akar 2022-ben, akkor hatalmasat kell változnia. Főleg kommunikációban, de az sem baj, ha hiteles, kikezdhetetlen emberekkel áll elő, akik értik és beszélik az emberek nyelvét.