Az önkormányzati rendszer átszervezésével kerültek a megyei közgyűléshez a fejlesztések, többek között az útfelújítások és útépítések. Az elnökök nagy része miniszteri biztos lett, és ők felelnek a felújításokért. Hogyan működik a gyakorlatban az új rendszer?
Nagy köszönettel tartozunk a Magyar Közút Zrt.-nek, amellyel két évtizedes kitűnő kapcsolatunk van. A rendszerváltás óta folyamatosan nézik az utak terheltségét, vizsgálják az utak állapotát, és a forgalmi adatokra alapozva állapítják meg egy felújítás ütemtervét, sürgősségét. Az, hogy most ilyen sok felújítást tudtunk bevinni az állami prioritások közé, annak is köszönhető, hogy kész tervekkel rendelkeztünk.
Így volt ez 2002-ben is, amikor hála a megfelelő előkészítettségnek az első Széchenyi tervbe három nagy munka is belekerült. Sajnos a 2004-es átadások után egy évtizedig leálltak a nagymérvű munkák, a 86-osból
2016-ra lesz kész a gyorsforgalmi 86-os 2013. July 30. 15:39 csak 8 km-t adtak át ez idő alatt.
Vannak útfelügyelők, megvannak azok a mérnökök, akik rendszeresen járják a szakaszokat, megvannak a helyi üzemmérnökségek is. Ők azok, akik jelzésére elkészül egy-egy felújítás terv. Nagy szerencsénk van, mert itt nagyon odafigyelnek a kollégák erre, és folyamatosan vannak kész terveink.
Amikor megjelenik egy lehetséges forrás, konkrét terveket tudunk letenni az asztalra. Tehát a szakemberek készíttetik el a terveket, abban bízva, hogy előbb-utóbb lesz rá valamilyen forrás. A 86-os Egyházasrádóc felé vezető szakaszánál is az a legfontosabb, hogy legyen terv, ami alapján 2x2 sávosra lehet majd bővíteni. Eddig erre még tervek sem készültek.
Ezek a jelzések, igények, most önökhöz futnak be?
Most hozzánk, igen. Van, amikor direktben, mondjuk, felhív egy polgármester a problémákkal, és akkor én egyeztetek a minisztériummal. És van, amikor a szakma kezdeményez, és azt mondják, ezt mindenképpen meg kell csinálni.
Hogyan zajlik a döntési folyamat? Milyen szinten döntenek arról, hogy megújuljon egy út?
Kétfajta utat különböztetünk meg, vannak az állami kezelésben lévő utak és az önkormányzati utak. Az önkormányzati utakra teljesen más forrásból megy a támogatás, egy koncepció szerint az állam itt is beszállna a felújítások finanszírozásába. Ami vonatkozik az utak mellett lévő műtárgyakra, hidakra, átvezetőkre, árkokra is.
A döntéshozatal a szakembereken múlik. Politikai döntést csak akkor tudunk hozni, ha mögötte ott van a szakma komoly igénye és véleménye.
Persze, vannak vészhelyzetek, a kormánybiztosnak az is a feladata, hogy ezeket jelezze. Soha nem utasítok, parancsolok. Kérem, ha valamit a lehető legsürgősebben meg kell oldani. Ilyen előfordulhat, de a szakemberek nálam sokkal jobban tudják, mikor melyik úthoz kell hozzányúlni.
Mi a szerepe ebben a politikának?
A politikának az a feladata, hogy ezekre megtalálja a forrásokat. Nem mindegy, hogy a kormány mekkora pénzt akar egy adott terület infrastruktúrájának fejlesztésére fordítani. Most tíz év után Vas megyében részben annak köszönhetjük a viszonylag több utakra fordítható pénzt, hogy a hazánkban tavaly bevezetett e-útdíj adatai azt mutatják, hogy a 86-os főút az egyik legforgalmasabb út az országban.
Mert az adatok azt mutatják, itt sokkal nagyobb a probléma annál, hogy itt átmegy naponta több ezer kamion.
Van szerepe ebben a lobbinak?
Ennek a rendszernek pontosan az a lényege, hogy direktben lehet jelezni a miniszter és a kormány felé a gondokat. Úgy gondolom, ezeknek a jelzéseknek köszönhető most a 87-es út felújításának előrehozatala
Kőszegig jár majd a HÉV 2014. March 04. 14:42 is. Mert általában mindenki nagy utakban gondolkodik, itt a 8-asban és a 86-osban. Ezeken valóban nagy a forgalom. De ha elkészül a 87-es, és Ausztriában az S31-es Viták az S31-es gyorsforgalmi útról 2013. August 05. 17:50 , akkor elképzelhető, hogy kisebb lesz a forgalom a többi határátkelőnél, és az odavezető utakon.
Mint ahogyan a sok, kis határátlépő pont miatt is, amelyek megnyitásáról nemrég beszéltünk. Sőt, most néztük, ha további átkelési lehetőségek nyílnak, akkor például egy számunkra teljesen új főútvonal nyílik meg a Pinka völgyében Rohonc és Körmend között. Ebben eddig nem is gondolkodtunk, de ez is csökkentheti az útjaink forgalmát.
De ha Szlovéniát nézzük, ha ott is megnyílnak ezek a pontok, akkor például Bajánsenyéről sokkal gyorsabban Szentgotthárdra lehet érni a Muravidéken keresztül, mintha az Őrség rossz minőségű útjait választanánk.
Nincs is politikai döntés az utakról?
Néha van. Ilyen volt például a Felsőszölnök és Kétvölgy közti út megépítése. Ott eddig nem volt út, nem tudjuk, milyen forgalmat produkál majd, és az ott élő emberek lélekszáma nem is indokolná. De politikai döntés volt, hogy az itt élő szlovének és Szlovénia között legyen egy gyorsabb kapcsolat. A szlovének folyamatosan forszírozták, és hosszú évekbe telt, amíg sikerült megépíteni, de ez valóban politikai döntés volt.
Tehát az útügyi miniszteri biztosnak rajta kell tartania a szemét az utakon, és a jelzéseket továbbítania kell.
Így van. A jelzéseket azonnal továbbítom vagy a közútkezelő területi vezetése, vagy akár a nemzeti fejlesztési minisztérium felé. Gyakorlatilag egy kapocs vagyok az önkormányzatok és a minisztérium között az utak ügyeiben. És nem csak az utak, hanem az utak melletti műtárgyak is ide tartoznak.
Hatékony ez a rendszer?
Nagyon hatékony. Mert most már van benne egy politikai szereplő, aki a politika felé is tud nyomulni. A szakma küldheti a jelzést, de ha nincs, aki az igényeket továbbítja az államtitkár vagy a miniszter asztalára, akkor az csak jelzés marad.
Ráadásul a politikusokat úgy választják. Nekem elemi érdekem, hogy teljesüljenek a lakosság elvárásai, mert ők rólam véleményt fognak mondani a választásokon. Hogy ezt jól vagy nem jól csinálta a Kovács Feri.
Volt negatív visszajelzés is?
Hogyne. Hívtak már azzal, hát, hogy néz ki az út, amit éppen most csináltak meg. A hibát rögtön jeleztem, csak hát, nem én aszfaltozok. Szóval, kapok hideget-meleget, itt élek az emberek között, tudják a telefonszámomat, azt is, hol lakom. Az enyém a felelősség.
Tavaly év végén meghosszabbították az útügyi miniszteri biztosok megbízatását. Most meddig érvényes ez?
Amíg ez a kormány van. Én ennek a kormánynak vagyok az útügyi biztosa, a következő kormány majd kiválasztja a saját biztosait. Ha ugyanez a kormány lesz, ugyanebben a struktúrában, akkor lehet, hogy felkérnek rá. Ha nem, akkor nem. Le kell szögezni, ez csak plusz munkával jár.
Ezután semmiféle támogatás, juttatás nincs. Nem jár semmi plusz pénzzel, ez plusz munka, ami szerintem eleve jó helyen van, ha a megyei közgyűlések elnökeinél van.