Egy olvasónk jelezte levélben, hogy mennyire rossz minőségű a 86-os főútról nyíló vépi bekötőút (Kassai utca). Mi is kíváncsiak lettünk, ezért kimentünk lefotózni, annak ellenére, hogy tudjuk: egy ideje már ilyen lehet, hiszen itt is épül Magyarország, azon belül az M86-os. Ez az út korábban sem volt a szuper, ezen keresztül járnak be a monstrumok a vépi kamionos pihenőbe, így nyomvályús volt, helyenként kátyúkkal tarkítva, a leültetett sportautósok ezen az úton elvéreztek.
Az út eredeti nyomvonala áthalad az épülő M86-oson, ezért felüljárót építenek oda, ahhoz viszont terelni kellett. Az ideiglenes úton 40 km/h-ás sebességkorlátozás van érvényben, aminek szükségessége indokolt is, ha csak nem akarjuk helyenként odavágni az autó alját a munkagépek és kamionok gyártotta tankcsapdányi buckákhoz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!