A hétvégén 5. alkalommal rendezte meg a Buti család, már hagyománnyá vált pálinkafesztiválját Vönöckön. A főszerepet idén az alma kapta, de természetesen mindenki olyan pálinkát fogyasztott, amilyenhez éppen kedvet kapott, ez még a hűvös időről is jól elterelte a figyelmet.
Aki megéhezett, az bőséggel jól is lakhatott, a temérdek langallóval, sült kolbásszal vagy amit éppen megkívánt. Tibi Atyának csak egy nyomát láttuk, de biztosan ott italozott ő is valahol a pálinkastand közelében.
Kicsik és nagyok is megtalálhatták a kedvükre való programot, volt játszóház, voltak kézművesek, íjászat és jó hangulat.
A zenét többek között Kovács Kati, Demjén Ferenc és a Pannonia Allstars Ska Orchestra adta, nem kis tömeget megmozgatva.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!