Két nap alatt javították meg a szombathelyi általános iskola fűtését

A Váci Mihály Általános Iskola egyes tantermeiben csak 11 fok volt a múlt hét elején.

"Igen, már jó a fűtés, csütörtök reggel már minden rendben volt, hála az iskola igazgató úr gyors intézkedésének" - írta kérdésünkre Németh Lászlóné, a szülői munkaközösség tagja.

Ő volt az, aki január 10-én, közel egy hete, kedden reggel az iskola előtt várt minket 11 fok van a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola egyes tantermeiben January 10. 10:44 , ahol elmondta, több tanteremben is 11-12 fok van.

Csütörtök reggel már rendben volt a fűtés az iskolában
Mészáros D. Zsolt

Mint kiderült, a tankerület karbantartási csoportja a téli szünetben radiátorszelepeket cserélt az iskolában, azzal a céllal, hogy minden fűtőtest szabályozható legyen. A szünet utáni első tanítási napon, január 9-én, hétfő reggel azonban az iskola egyes tantermeiben nem volt fűtés.

A tankerület igazgatójától és az iskola intézményvezetőjétől is azt tudtuk meg, hogy az egyik fűtési kör "ellevegősödött", ezért nem volt fűtés. A tankerület szerelői - a Távhő szakembereivel együttműködve - dolgozott a problémán.

A fűtés tehát valószínűleg szerda délután állt helyre, és csütörtök reggel már a megszokott hőmérséklet várta a gyerekeket az iskola összes tantermében.

Közben válaszolt a szombathelyi tankerület is:

"Az intézményben 2023. január 12-re teljesen megoldódtak a téli szünetben végrehajtott fejlesztéseket követő újraindításból adódó átmeneti fűtési nehézségek. A tanítás 8 órai kezdésére mindenhol elérte a hőfok legalább az előírt 20 C fokot" - írták.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet