Vádat emelt Czeglédy ellen a Fővárosi Főügyészség az „ördög ügyvédje”-ügyben

"Háromszor veri mindezt Lúdas Matyi vissza" - reagált Czeglédy.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az „ördög ügyvédje”-ként ismert ügyben - olvasható az Ügyészség.hu-n.

"A vád szerint egy ügyvéd foglalkozású férfi, egy többszörösen büntetett társa segítségével különleges személyes adatokat tartalmazó, szexuális tartalmú fénykép-, illetve videófelvételeket hozott nyilvánosságra az interneten, amivel az érintetteknek jelentős érdeksérelmet okozott" - olvasható a közleményben.

Czeglédy Csaba még korábban megerősítette a lapunknak Fejlemények az „ördög ügyvédje”-ként ismert ügyben 2021. August 31. 16:59 , hogy ő az ügyvéd foglalkozású férfi.

A vádirat lényege szerint az ügyvéd foglalkozású vádlott kérésére társa, az ügy másik vádlottja, 2019. szeptemberben az egyik internetes közösségi hálózaton létrehozott egy profilt, majd azon keresztül, ugyanazon a közösségi hálózaton egy olyan oldalt, amelynek megnevezését a későbbiekben az ügyvéd foglalkozású vádlott „Az ördög ügyvédje” -re változtatta.

Társa a későbbiek során ehhez a közösségi oldalhoz kapcsolódóan hirdetéseket is kért, amelyeket a jogász vádlott által rendelkezésére bocsátott bankkártyával fizetett ki.

Az internetes közösségi oldal létrehozásának és hirdetésének a célja az volt, hogy az ezt követően nyilvánosságra hozott, szexuális tartalmú, kompromittáló felvételeket az internethasználók minél szélesebb körben megismerjék. Mivel azonban a közösségi oldalon szexuális tartalmú felvételek közzététele nem engedélyezett, ezért a felvételeket először az e célból létrehozott webhelyeken hozta nyilvánosságra Czeglédy, majd a weboldalak linkjét osztották meg a közösségi oldalon, mint közvetítő csatornán.

Czeglédy Csaba a DK szombathelyi utcafórumán
Józing Antal

Az ügyvéd a vád szerint 2019. október 2. és október 9. napja között, az ebből a célból létrehozott webhelyeken, internetes oldalakon naponta közzétett blogbejegyzésekben hozta nyilvánosságra az ügy tárgyát képező kompromittáló fényképeket, videófelvételeket. Volt olyan videófelvétel, amit egy pornográf jellegű internetes oldalon hozott nyilvánosságra, amelynek linkjét közzétette az említett webhelyeken, annak linkjét pedig megosztotta a közösségi oldalon. A weboldal linkjét több esetben - kérésére - a vádlott-társa osztotta meg a közösségi oldalon.

"Az ügyvéd vádlott cselekményével 9 személy arcképmását, mint különleges személyes adatát, valamint közülük 6 személy nemi életre vonatkozó különleges személyes adatát kezelte jogosulatlanul, amellyel jelentős érdeksérelmet okozott. Cselekményéhez a társa szándékosan segítséget nyújtott" - írja az ügyészség.

A Fővárosi Főügyészség az ügyvédet és többszörösen büntetett előéletű társát 9 rendbeli különleges személyes adattal visszaélés vétségével vádolja, amit ez utóbbi bűnsegédként követett el. A főügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel a jogász vádlottal szemben pénzbüntetést, többszörös visszaeső társával szemben pedig felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

Czeglédy Facebook-posztban reagált az ügyészség közleményére

"Az ügyészség mai közleménye apropóján öntsünk tiszta vizet a pohárba az “Ördög ügyvédje” ügyben - írja az ellenzéki politikus, majd hét* pontba szedi érveit.

1️⃣ az égvilágon semmilyen bizonyíték nincsen arra, hogy nekem közöm van a Borkai Zsolt és társai számára kínos felvételek nyilvánosságra hozatalához,

2️⃣ amire nyilván büszke lennék, ha én lettem volna,

3️⃣ a Nemzeti Nyomozó Iroda az ügyészség utasítására gyanúsított meg, maguktól ezt - szakmai alapon - soha nem tették volna meg,

4️⃣ jogállamban nem lehet érdemi bizonyítékok nélkül senki ellen vádat emelni, ha ezt megteszik, azt koncepciós eljárásnak hívják,

5️⃣ a politikai érdeket kiszolgáló, hivatalos iratokban is hazudozó ügyben eljáró ügyészek vonatkozásában felmerül a hivatali visszaélés bűncselekményi gyanúja, amiért jövő tavaszt követően felelni fognak,

6️⃣ szánalmas és jól mutatja a mai magyar viszonyokat, hogy Borkaiék telekügylete miatt nem nyomoznak, ellenben olyan erőkkel keresték az Ördög ügyvédjét, mintha terrorista lenne,

7️⃣ Polt Péter sem fogja megúszni a büntetőjogi felelősségre vonást, azonban addig is köszönöm neki, hogy tovább növeli a kormányváltást akarók körében a népszerűségemet.

Háromszor veri mindezt Lúdas Matyi vissza - teszi hozzá.

* A cikkünk korábbi verziójában 6 pont volt, de később a szerző még eggyel kiegészítette.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet