Vádat emeltek a férfi ellen, aki agyonvert egy nyugdíjas tanítónőt

Megkérte a 70 éves asszony, hogy cserélje ki nála a gázpalackot. Brutális erőszak volt rá a válasz.

A Fejér Vármegyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki tavaly júliusban egy nyugdíjas tanítónőt agyonvert Polgárdiban.

Az ügyészség vádiratában fegyházbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, a letartóztatás fenntartását, valamint annak megállapítását indítványozta, hogy a vádlott ne legyen feltételes szabadságra bocsátható.

A vádirat szerint a férfi tavaly június elején költözött a Polgárdiban lévő sorházi házrészbe, ahol közös, elkerítetlen udvarral rendelkezett a sértettel és annak unokaöccsével. A vádlott az udvaron olvasott és cigarettázott, amikor a sértett megkérte, hogy cserélje ki nála a gázpalackot.

A férfi ezt követően bántalmazta a 70 éves asszonyt, aki a földre került és segítségért kiabált. A vádlott emiatt magához vett egy nyél nélküli kalapácsfejet és azzal tízszer tarkón ütötte a sértettet, illetve gyorskötözőt tekert az asszony nyaka köré, majd egy műanyagzsákot húzott a felsőtestére.

Az élettelennek tűnő testet egy ponyvába tekerte, bálamadzaggal összekötözte, a garázsba húzta, majd arra háztartási hulladékkal teli zsákokat helyezett. A sértett eltűnését az unokaöccse jelentette be, a rendőrök aznap megtalálták az elrejtett holttestet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló