Megvoltak az északkeleti elkerülő út első kapavágásai – kezdte pénteken helyszíni sajtótájékoztatóját Hende Csaba országgyűlési képviselő. Majd arról beszélt, hogy mennyire fontos ez a körgyűrű a tranzitforgalom miatt, hiszen „őrületes” dugók szoktak kialakulni a Metro-körforgalomnál.
Támogasd a Nyugat.hu-t!
A másik lényeges dolog ezzel a beruházással kapcsolatban a Puskás Tivadar utca kikötése a körgyűrűre. Ennek pedig része egy vasúti felüljáró is, ami a Zanati utat és így a Tescónál lévő körforgalmat fogja tehermentesíteni. Tehát ez több szempontból is egy kulcsfontosságú beruházás – hangoztatta Hende Csaba a leendő út helyszínén, miközben a háttérben egy markoló tüsténkedett.
Rövidesen meglesz a kivitelező
Megtudtuk azt is, hogy november 11-én lezárult az út kiviteli terveinek és kivitelezésének közbeszerzési pályázata és három érvényes ajánlat is érkezett, ezek 37 és 42 milliárd forint között mozognak. A következő lépés ezeknek az ajánlatoknak a kiértékelése, és egy konkrét döntés a fedezet biztosításáról – mondta Hende.
Ha pedig minden jól megy, akkor a következő év első negyedévében megköthetik a szerződést is és onnantól számítva 30 hónapja lesz a kivitelezőnek az elkerülő megépítésére. Tehát a tervek szerint 2024 harmadik negyedévében már át is fogják adni a körgyűrűt, ami mintegy 40 milliárd forint.
A beruházás számokban:
Nem egy egyszerű történet
Bár kissé döcögve, de ezzel tulajdonképpen elindul végre a Szombathely-Kőszeg gyorsforgalmi út építése, ami egyébként három szakaszból áll: maga az M87-es útnak az építése új nyomvonalon (16,3 kilométer), a Kőszeget elkerülő szakasz (5,2 kilométer) és a szóban forgó új szombathelyi, észak-keleti elkerülő út.
Még 2020 januárjában jelent meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) közbeszerzési felhívása az elkerülőút tervezéséről, melyet végül a TURA-Terv Mérnökiroda Kft. és a Pannonway Építő Kft. nyert meg, akik 596 millió forintért (+áfa) vállalták a munkát.
A tervek aztán el is készültek, így jöhetett a következő lépés: 2021 szeptemberében közbeszerzési eljárást hirdettek a kivitelezésre is, ennek eredményére viszont még várni kell. De legalább a NIF munkagépei és emberei megjelentek, igaz, egyelőre még csak kutatóárkokat ásnak, hogy elkészíthessék a régészeti dokumentációt, majd a feltárást, jövő tavasszal pedig a valódi kivitelezést.