Válogatott behívót kapott az SZKKA játékosa

Pődör Blanka újra bizonyíthat az ifi válogatottban.

Újra igazolást kapott az SZKKA eredményes utánpótlás-nevelése: Pődör Blanka a héten együtt edzett a magyar ifjúsági válogatottal, jövő szerdán pedig már a nemzeti csapat mezében is játszhat.

- Ezen a héten Budapesten edzőtáboroztunk, a jövő héten pedig Balatonbogláron tréningezünk. December 18-án, szerdán a hollandok ellen, majd csütörtökön a németek ellen, pénteken pedig a franciák ellen játszunk. Őszintén nagyon örülök, hogy beválogattak a jövő heti válogatott keretbe. A minden bizonnyal nagyon színvonalas nemzetközi tornán megpróbálom magamból kihozni a legtöbbet, hogy ezzel is hozzájáruljak a csapat sikeres szerepléséhez - fogalmazta meg várakozásait a kiváló tehetség, a 16 esztendős Pődör Blanka a szombathelyikezilabda.hu oldalnak.

Pődör Blankát újra behívták a válogatottba
v-man.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport