Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Valószínűleg sokan meg fognak lepődni a januári banki elszámolásoknál

Már csak néhány nap van arra, hogy bejelentkezzen a törlesztési moratórium meghosszabbítására!

„Szerencsére meghosszabbították a moratóriumot, nem is tudom, mi lenne e nélkül” – mondta minap ismerősöm, aki még a vírus előtti időben döntött egy új autó vásárlása mellett, kiszámolva, hogy a fizetésekből pont megoldhatók a havi részletek.

A járvány beköszöntével azonban alaposan megcsappantak a család bevételei, így aztán nagyon jól jött a márciusi hitelmoratórium Mától leállították a törlesztőrészletek beszedését a bankok 2020. March 19. 14:42 , aminek következtében a bankok gyakorlatilag automatikusan felfüggesztették a hiteltörlesztések beszedését 2021. január 1-jéig.

És amikor látótávolságba került a fenti időpont, és kiderült, hogy a járvány második hulláma még az elsőnél is súlyosabb, a kormány ősszel meghosszabbította a hitelmoratóriumot .

Így ismét fellélegezhetett több százezer ember, köztük ismerősöm is.

Ezért csak nehezen tudtam felvállalni a rossz hír hozó szerepét, amikor mondtam neki, hogy azért a biztonság kedvvért nézze meg, hogy jár-e neki , és hogy mit is kell pontosan csinálnia.

Mert egészen biztos vagyok benne, hogy sokan nem tudják, hogy a tavaszi és az őszi hitelmoratórium-rendeletek nagyon különböznek egymástól.

A két fő különbség:

1. A 2021. január 1-jétől 2021. június 30-ig tartó „új moratórium” nem automatikusan jár, hanem igényelni kell

2. Különböző feltételeknek kell megfelelni, hogy ne vonják a bankok ismét a törlesztőrészleteket.

Nézzük meg kicsit részéletesebben!

Míg tavasszal semmi dolgunk volt, a bankok automatikusan leállították a részletek beszedését, most nekünk kell jelezni , ha szeretnénk, hogy továbbra is így lenne.

Ha nem tesszük 2020. december 20-ig , a pénzintézet már januárban megterheli a számlát a részletekkel. Azaz már csak néhány nap a határidő.

Igaz, ha lekéssük a határidőt, olyan nagy baj nem történik, mert tudunk korrigálni. Utólag is le lehet állítani a részleteket, sőt elvileg vissza is utalják a számlákra a levont pénzt, csak éppen macerásabb, mint ha időben jeleznénk.

Legalább ennyire fontos, hogy a rendelet meghatározza a jogosultak körét is, ami jóval szűkebb a tavaszinál.

Ahhoz, hogy továbbra se kelljen hiteltörlesztést fizetnünk, az alábbi csoportok egyikéhez tartoznunk kell , és ezt dokumentumokkal is tudnunk kell igazolni:

  • Nyugdíjas
  • Gyereket nevelő vagy gyereket váró szülő
  • Munkanélküli
  • Közfoglalkoztatott
  • Adóstársak esetén elég, ha az egyik adóstárs megfelel a feltételeknek.

    Sok félreértés volt és van a körül, hogy a moratórium lejártával emelkednek-e a törlesztőrészletek.

    Nos, ez az újabb törvény is elég egyértelműen fogalmaz ezen a téren:

    „A fizetési moratórium lejártát követően a futamidő úgy hosszabbodik meg, hogy az esedékessé váló törlesztőrészlet és a fizetési moratórium alatt keletkező részletekben megfizetendő kamat összege együttesen ne haladja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletek összegét.”

    Azaz nem fizethetünk havonta többet, mint korábban , az más kérdés, hogy jócskán meghosszabbodhat a futamidőnk.

    A nehéz helyzetbe jutott cégek egyébként szintén igényelhetnek moratórium-meghosszabbítást, de a cégvezetők minden bizonnyal jobban tisztában vannak a lehetőségeikkel, mint a magánszemélyek.

    ❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
    Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
    Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
    Köszönjük nektek! ❤️

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság

    Tovább az oldalra