Július 1-jétől ugorhatnak meg a balatoni strandbelépők árai

Egyelőre még képlékeny a helyzet, de van, ahol július 1. után 25 százalékkal drágul a strandbelépő.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy emelkednek az árak a Balatonon is, így ezer forint alatti lángosra Készüljön fel, hogy idén már nem nagyon fog találni 1000 forint alatt lángost a Balatonon April 20. 11:37 már ne nagyon számítsunk. De nem csak a vendéglátóhelyek emelik az áraikat.

Mivel az utóbbi két évben a járványügyi veszélyhelyzet miatt nem emelhették az önkormányzatok és a fenntartók a balatoni strandbelépők árait, így idén van ahol 25 százalékkal többet kell fizetni a nyaralóknak a bejáratnál - hívta fel a figyelmet cikkében a Pénzcentrum.hu .

Az árak várhatóan a veszélyhelyzet feloldását követően 2022. július 1-jétől módosulnak majd.

Például a Balatonakali Mandulavirág strandon június 17-én az előző évi, jelen pillanatban előszezoni árakon nyitnak, ugyanakkor amennyiben a jogszabályi háttér lehetővé teszi, akkor átlagosan 25 százalékos emelésre készülnek július 1-jétől.

Alsóörs önkormányzata is úgy nyilatkozott, hogy konkrét díjtételekről ugyan még nem döntöttek, de tervezik a költségek növekedése miatt az árak emelését is.

Ugyanakkor több település esetében nem terveznek a szezon közepén áremelést, így többek között Balatonberényben, Balatonvilágoson és Balatongyörökön.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság