"Van, amiért érdemes összefogni" - üzeni Illés Károly

Nem kell mindig mindent túlbonyolítani.

Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk, "Vigyázzunk együtt Szombathelyre" - Indul a nagy szemétszedés 2023. September 07. 15:22 pénteken, vagyis ma tartották a nagy városi szemétszedést, amihez bárki csatlakozhatott.

A "Vigyázzunk együtt Szombathelyre" nevű szemléletformáló program keretében az önkormányzati cégek dolgozói tisztították meg Szombathely több, forgalmas területét. A Csónakázótó és környéke az önkormányzati képviselők és a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak "feladata" volt, ahol - meglepő módon - az Éljen Szombathely! frakció és a Fidesz képviselői együtt szedték a szemetet.

Erről posztolt Illés Károly is, aki mindössze ennyit fűzött a közös csoportképhez:

"Van amiért érdemes összefogni! A szemléletformálás, példamutatás talán tisztább Szombathelyt eredményez!"

Facebook/Illés Károly

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet