Történt ugyanis, hogy csütörtök este, 8 óra után nem sokkal egy biciklis elesett a Haladás-pálya melletti bicikliúton. Részletekkel sajnos nem szolgálhatunk az esettel kapcsolatban, hiszen olvasónk is csak kívülállóként látta, illetve fotózta az esetet, és mi sem voltunk ott, de nem is ez az érdekes. Hiszen szó sincs súlyos balesetről, a mentőket sem kellett kihívni és a rendőrség sem jelent meg.
A lényeg ugyanis az, amire olvasónk is rácsodálkozott:
Vannak még figyelmes emberek!
És itt át is adnánk a szót olvasónknak:
Valaki elesett biciklijével és sántikálva indult tovább. Egy autós megállt és (úgy láttam) ellátták a sebét. Közben több biciklis is megállt és érdeklődött. Talán most még nem érdekes téma, azonban jó tudni, hogy nem is olyan kevés a jó szándékú ember itt a mi Szombathelyünkön.
Egyszerű a történet, melynél azon lepődünk meg, hogy az emberek még törődnek egymással, itt Szombathelyen is. Úgy tűnik, nagyon nem ezt szoktuk meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!