Váratlant lép a Huawei az amerikai szankciókra

Vagy belebukik, vagy feladja a leckét az egész világnak.

Június 2-án a Huawei Technologies elindítja saját, Harmony névre hallgató operációs rendszerét – írja a Reuters hírügynökség.

A kínai óriáscégnek ez az első nagy válaszlépésre arra, hogy Trump elnöksége alatt a Google megszüntette a Huawei-telefonok műszaki támogatását, és letiltotta a Google Mobile Szolgáltatások eléréséről, amire az Android-applikációk fejlesztése épül.

Nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva a kínai cég nem vásárolhat bizonyos amerikai technológiákat sem, így rákényszerül a saját fejlesztésekre.

Kérdés az, hogy a Huawei ezen akadályok miatt tovább veszít-e piaci részesedéséből (egykor a legnagyobb mobilgyártó volt, ma már csak a hatodik), vagy éppen a kényszerpálya miatt erősödik meg annyira, hogy feladja a leckét a nyugati cégeknek.

Azt még nem lehet tudni, hogy a Harmony milyen gyorsan jelenik meg a Huawei-eszközökön, hogy csak az újabb gépekre telepítik vagy a régi telefonok is megjelenik-e frissítés formájában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech