Duplájába kerülne a szombathelyi városháza felújítása, inkább kihagyják

De így is belekerül pár tízmillióba.

Idén júniusban mutattuk be a városháza felújításának látványterveit A jövő esküvői itt köttetnek Szombathelyen, nézzék! 2017. June 29. 07:50 , miután a közgyűlés áprilisban Marad a Szombathely név a PLT hetilapjánál, és marad a kiégett Brenner-villa is 2017. April 27. 08:33 meghallgatta az elképzeléseket. Akkor is elhangzott, hogy a megvalósításra 630 millió forint van, mégpedig EU-s forrásból.

Ilyen lett volna kívülről
Szombathelyi önkormányzat

A városházát kívülről, belülről tervezték felújítani, az alsó, ügyfélfogadásra is használt szintet teljesen átalakították volna, ahogyan az első emeleti nagytermet is, itt köralakban ültek volna a közgyűlésen a képviselők, ráadásul ablakokat is vágtak volna rá, jelenleg nincsenek ablakai.

Nagyterem
Nagyterem
Morfo Kft

Kívül pedig beépítették volna az alsó szint és az emeletek közti teret, kisebb terasszal és sok növénnyel terveztek. És az épület energetikai rendszerét is fel akarták újítani, aminek következtében csökkennének az üzemeltetési költségek.

Aula
Aula
Morfo Kft

De az októberi közgyűlésen Csak a kérdések szaporodtak az új stadionról, de megújul a Sportliget, lesz reklámadó és teniszközpont 2017. October 26. 08:30 kiderült, hogy ebből nem lesz semmi, legalábbis egyelőre. Ugyanis a tervek megvalósítása 1.167.195.691, azaz egymilliárd 167 millióba kerülne, miközben az uniós pályázaton 562 millió forint támogatást lehet elnyerni. Ahogyan feljebb már írtuk, ez a tervezés idején is ismert volt.

Ügyfélforgalmi iroda
Ügyfélforgalmi iroda
Morfo Kft

Az ellenzék szerint is érthetetlen, hogy a tervezők miért nem maradtak a pénzügyi kereten belül, a közgyűlés felszólalások a felelősök megnevezését kérték. Hiszen, kevésbé nagyra törő tervet meg lehetett volna valósítani ennyi pénzből is.

Házasságkötő terem
Házasságkötő terem
Morfo Kft

Ipkovich György azt is felvetette, hogy legalább az energetikai felújítást csinálják meg, hiszen akkor később kevesebbet kellene költeni az épület működtetésére, de ezt a Fidesz-többség leszavazta.

Tehát elmarad a városháza felújítása, de ez az egész procedúra így is mintegy 50 milliójába kerül az önkormányzatnak, hiszen ki kell fizetni a tervezők munkáját. Akik eléggé túlgondolták a dolgot.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet