Tudta, hogy meg lehet kerülni a vasárnapi nyitva tartás tilalmát?

Bizony, vannak kiskapuk a törvényben, nem is olyan nehéz azt kijátszani. De csak a 200 négyzetméternél kisebb boltok trükközhetnek.

Megvolt hát az utolsó vásárlós vasárnap, meg is örökítettük drónos galériánkkal Az utolsó vasárnap sem voltak üresek a boltok - körbenéztünk egy drónnal a parkolókban 2015. March 08. 19:33 , hogy tele voltak a bevásárlóközpontok parkolói. Megmutattuk, hogy Puskás Tivadar, Szombathely KDNP-s polgármestere is kihasználta az utolsó napot Szombathely KDNP-s polgármestere is kihasználja az utolsó vásárlós vasárnapot 2015. March 08. 14:13 , pedig pont az ő pártja kezdeményezte az üzletek vasárnapi bezárását.

Alkalmazott helyett tulajdonostárs

És folyamatosan frissülő cikkünkben Ezek a boltok vannak nyitva vasárnap is Vas megyében 2015. March 07. 08:00 mutatjuk meg, melyik üzletek lesznek nyitva továbbra is vasárnap. Mert a törvény ad erre lehetőséget, az egyik alap, hogy 200 négyzetméternél nagyobb boltokra nem vonatkoznak a kivételek. Nem soroljuk fel most az összes szabályt, arra koncentrálunk, milyen módszerrel lehet kikerülni a tilalmat. Ezeket nem mi találtuk ki, szemfüles kereskedők találták meg a kiskapukat.

A szombathelyi Tesco parkolója március 8-án, vasárnap délben
Tánczos Mihály

Az egyik módszer, hogy az alkalmazottakból tulajdonosokat csinálnak. Van mondjuk egy kis csemegebolt, amit egy kft. üzemeltet, ez elvileg csak akkor lehet nyitva, ha a kft. tulajdonosa vagy családtagja dolgozik benne vasárnap. Kell adni egy kisebb tulajdonrészt az alkalmazottaknak, és máris megoldott a kérdés, hiszen így rájuk is vonatkozik a kivétel, sőt, az ő családtagjaikra is. De erre is van szabály, az alkalmazott tulajdonrésze minimum húsz százalék kell, hogy legyen.

Egy kereskedő azt mondta, a tulajdonrész átadásától nem kell félni, húsz százalékkal az alkalmazott nem szólhat bele a kft. ügyeibe érdemben, ha meg el akarná adni azt, a többségi tulajdonosnak elővételi joga van.

Vasútállomások – felpöröghet a kereslet

Egy másik módszer a kisebb üzletláncoknál használható, ahol 200 négyzetméternél kisebb üzletek vannak. Egyszerű, az üzlethálózat – papíron legalábbis – kiadja bérbe az üzletet az alkalmazottaknak, akik erre alapítanak egy kisvállalkozást, mondjuk egy bt-t, és máris szabad a gazda.

És még mindig nincs vége. A törvény szerint a vasúti pályaudvarok területén lévő üzletek is nyitva lehetnek vasárnap. A pénzcentrum.hu február végi cikkében egyenesen azt írja, hogy felértékelődhetnek a MÁV-ingatlanok, ha a kereskedelmi üzletláncok vevők erre a lehetőségre, és üzlethelyiségeket bérelnek a MÁV-tól. Azt is írják, hogy mindez átrendezheti a kiskereskedelem arculatát.

Írtunk már arról, hogy a piacok is kimaradnak a tiltásból. És a piacokon működő üzletek is, Szombathelyen ezt úgy oldották meg, hogy azok az üzletek lehetnek nyitva, amelyek a vásárcsarnoktól bérlik az üzlethelyiséget. Így egyrészt a piacokon is felpöröghet a helyiségek cseréje, és emelkedhet a bérleti díj, de van más is.

Felértékelődnek a piacok

Korábban több hír is szólt arról, hogy az illetékes önkormányzat piaccá nyilváníthatja a bevásárlóközpontokat is. Ehhez csupán csak saját rendeletét kellene módosítania a képviselő-testületnek. Egyelőre nem tudunk olyan városról, ahol ezt megtették volna, valószínű, hogy a kormány barátságtalan lépésnek tekintené. De a törvényi kiskapu megvan.

Szóval, vannak lehetőségek, hogy a kisebb üzletek mégis nyitva tarthassanak vasárnap is. Kíváncsiak leszünk a fejleményekre, de úgy tűnik, az országhatár túloldalán már kapcsoltak is. A legújabb hírek szerint az osztrákok lehetővé tennék a magyar határ közelében lévő szupermarketek vasárnapi nyitva tartását. Igen, ők a várható igényekhez alkalmazkodnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Ezek a boltok vannak nyitva vasárnap is Vas megyében

Térképen mutatjuk, még a dohányboltokat is, ha tud kimaradt üzletről, jelezze, frissítjük. Egész Vas megyéből várjuk a vasárnap is nyitva tartó boltokat. Segítsük egymást!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet