Vaskeresztes Felcsút után a második az országban az egy lakosra jutó tőkejövedelem alapján

Felcsúton olyan magas a tőkealapú jövedelem, hogy Fejér megye lett a legerősebb az országban, megelőzve Pest megyét is. Vas megye a középmezőnyben van.

A Fejér megyei Felcsúton 31 millió, a Vas megyei Vaskeresztesen 12,5 millió forint jutott egy lakosra a tőkealapú jövedelmekből 2024-ben - derül ki a Gazdaságkutató Intézet (GKI) legfrissebb elemzéséből. A jelentést a Forbes szemlézte.

A tőkejövedelem nem a munkabéreket jelenti, hanem a megtakarításokból és befektetésekből származó adózás utáni jövedelmet. Ilyen például az osztalék, a kamat vagy az árfolyamnyereség, de nincs benne a bankbetétek hozama vagy az állampapír-kifizetések. Az egy főre jutó tőkejövedelem eloszlása jól megmutatja az országon belüli vagyoni különbségeket.

A GKI a 2024-es adatokat vizsgálta, mivel ezek érhetők el az egész évre vonatkozóan. A NAV adatai szerint 2024-ben a tőkejövedelemmel rendelkezők száma 356 ezerről 362 ezerre, mintegy 1,5 %-kal nőtt. A bevallott nettó tőkejövedelem összege 2840 milliárd forint volt, ami 7%-os növekedés 2023-hoz viszonyítva.

180 településen egyáltalán nincs tőkejövedelem

Településtípusok szerint természetesen a főváros áll az élen. Budapesten képződik az összes magyarországi tőkejövedelem 35 %-a úgy, hogy csupán a tőkések 25 %-a lakik a fővárosban.

A megyeszékhelyek és a megyei jogú városok a 21%-át adják a teljes tőkejövedelemnek, míg a városokban 25%, a községekben pedig 17% képződött. 180 településen nem volt tőkejövedelem.

Forrás: Forbes

Fejér megye az élen

Valószínű, hogy Felcsút 124 %-os jövedelembővülésének köszönhető, hogy Fejér megye az első a megyei listán, miután egy év alatt 37%-kal növekedett az egy főre jutó tőkejövedelem. Fejér megyében 2024-ben 371 ezer forint volt az egy főre eső tőkejövedelem, miközben a lista végén lévő Nógrádban 95 ezer forint ez az adat.

Vas megye a kilencedik a megyei listán az egy főre eső 188 ezer forint tőkejövedelemmel. Az alábbi táblázatban látható, hogy mely megyék előzik meg Vas megyét.

Forrás: Forbes

Budapest, Balaton, Észak-Dunántúl

A települések közül az első helyen, ahogyan írtuk már, Felcsút áll, ahol 2024-ben bő 31 millió forint volt az egy lakosra számított tőkejövedelem. Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc faluja ezzel megelőzi Budapestet is.

A második helyen pedig a Vas megyei Vaskeresztes áll 12,5 millió forinttal, a harmadik Bihardancsháza, 9 millió forinttal.

Forrás: Forbes

A térképen jól látszik, hogy Budapest és a Balaton térségében, valamint az Észak-Dunántúlon, Debrecen és Kecskemét környékén élnek a magas tőkejövedelmű tőkések.

A jelentés kiemeli, hogy a tapasztalatok szerint a magasabb munkajövedelemmel rendelkező városokban magasabbak a tőkejövedelmek is.

Ezt az magyarázza, hogy jellemzően a magasabb jövedelmek magasabb megtakarítási és befektetési rátát eredményeznek, ezzel növelve a települések tőkejövedelmeit, tovább mélyítve a vagyoni különbségeket a települések között. Emellett a nagyobb fizetőképesség miatt több vállalkozás tud megélni a településen, így a tőke hozama is magasabb lehet.

Címlapfotónkon egy vaskeresztesi utcakép látható.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság