Hende Csaba: A váti repülőtér csak a beruházó szándékától függ

A honvédelmi miniszter kijelentette, megépülhet a Vát és Porpác mellé tervezett repülőtér. Megkérdeztük a Miniszterelnökséget is.

Három nappal ezelőtt írtunk utoljára Politikai okokból nem épül meg a vát-porpáci reptér? 2012. August 28. 10:41 a Vát és Porpác közé tervezett repülőtérről, mégpedig Orbán Viktor miniszterelnök egy interjúban kifejtett véleménye miatt. Orbán akkor azt mondta, hogy nincs meg a pénz az építésre, és a reptér zaja zavarná a környék turizmusát.

Orbán megmondta...

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Megkeresésünkre Bartha Balázs, az előkészítést végző Sia-Port Kft. ügyvezetője cáfolta a miniszterelnök szavait, mondván, a pénz meglétét a kínai fél leigazolta, a környezetvédelem említésekor pedig emlékeztetett arra, hogy a környéken élők népszavazáson nyilvánították ki, hogy elfogadják a repülőtér működésével járó kellemetlenségeket. Cikkünkben idéztük Kovács Ferencet, a megyei közgyűlés elnökét is, aki úgy tudta, folyamatosan zajlik a repülőtér építésének előkészítése.

Mindezek után megkerestük a Miniszterelnökséget, feltettük a kérdést, hogyan kell érteni Orbán Viktor szavait, hiszen a szakemberek cáfolták a miniszterelnök kijelentéseit. Gyorsan megjött a válasz, szó szerint közöljük:

Tisztelt Szerkesztő Úr!

Orbán Viktor miniszterelnök az interjúban világosan és pontosan kifejtette álláspontját ebben az ügyben.

Üdvözlettel:
Havasi Bertalan
a miniszterelnök sajtófőnöke

A Vát Porpác közé tervezett reptér helye - 2010.09.23.
Itt épülne a reptér. De épülni fog-e?
Mészáros Zsolt

Hende támogatja...

Vagyis, amit Orbán mondott, az ki van mondva. De kíváncsiak voltunk Hende Csaba véleményére is. A honvédelmi miniszter egyúttal Vas megye 2. választókerületének országgyűlési képviselője, úgy gondoltuk, ő nem csak ismeri a kormány álláspontját, de választókerülete felé is vannak kötelességei. Hende Csaba hosszabb válasszal tisztelt meg minket. Íme, a kérdések és a válaszok:

Mi a véleménye arról, hogy a kormány visszavonta Már nem kiemelt projekt a váti reptér 2012. August 17. 14:23 a repülőtér-beruházás kiemelt státuszát?

A kiemelt jelentőségű beruházás visszavonása nem befolyásolja a reptér megépítésének szándékát, hiszen az csupán közigazgatási könnyítést jelent a szükséges okmányok, engedélyek beszerzése terén, nem pedig állami támogatást vagy prioritást kell érteni alatta. A repteret kínai beruházók kívánják felépíteni, és ez továbbra is változatlanul így van. A magyar kormány természetesen fontos célként kezeli a munkahelyek teremtését, éppen ezért a napokban indult újra a 86-os út Szombathely és Vát közötti szakasz építése.

Emellett a Győr és Szombathely közé tervezett új, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út kiemelt jelentőségét támogatja a kormány, mely belátható időn belül megépülhet. Ezzel Európa autópálya-vérkeringésébe kapcsolhatja a térséget, mely a környezetvédelem és turisztika szempontjaira is érzékeny beruházásokat képes vonzani.

A kormány milyen megfontolásokból vonta vissza a kiemelt státuszt?

A döntést két kormányülés közötti határozattal hozta meg a Fejlesztési Kabinet, mely javaslat nem szerepelt egyik kormányülés napirendjén sem, így a kormány azt nem tárgyalta.

Van-e még esély a repülőtér megépítésére Vát és Porpác mellett?

Vas megye országgyűlési képviselőjeként és miniszterként is támogatok minden olyan beruházást, mely Vas megyében, különösen Szombathelyen munkahelyeket teremt, így a repülőtér megépülését is. A 86-os út fejlesztésére a kormány vállalkozott, mely el is fog készülni, ahogyan a jáki templom felújítási munkálata is a végéhez közeledik. A váti repülőtér megépülése nem politikai szándék kérdése, hanem teljes mértékben a beruházó akaratától függ, ahogy attól függött eddig is.

Tisztelettel:
Hende Csaba s.k.

Puskásnak nincs kompetenciája...

Hende Csaba szerint tehát van még esély, hogy megépüljön a repülőtér. Megkérdeztük Puskás Tivadart, Szombathely polgármesterét, országgyűlési képviselőt is. Ez még az Orbán-interjú megjelenése előtt történt, Puskás a Városháza sajtóirodáján át küldte el rövid válaszát:

Minden vasi országgyűlési képviselőnek - pártállástól függetlenül - érdeke, hogy Vas megye, Szombathely gazdagodjék.

A konkrét ügyben Szombathely polgármesterének kompetenciáját meghaladó szinten történik a döntéshozatal.

Akkor most mi is van?

Próbáljuk meg összefoglalni. A kormány visszavonja Már nem kiemelt projekt a váti reptér 2012. August 17. 14:23 a repülőtér kiemelt státuszáról szóló kormányrendeletet. A miniszterelnök Kőszegen azt mondja Politikai okokból nem épül meg a vát-porpáci reptér? 2012. August 28. 10:41 , nincs rá pénz, ezt a szakemberek cáfolják. A Miniszterelnökség megerősíti, hogy amit Orbán Viktor mondott, az úgy van.

A kormány egyik minisztere szerint viszont még van esély a reptér megépítésére, de megjegyzi, hogy a visszavonásról szóló határozatot nem tárgyalta a kormány, azt egy kabinet hozta meg, két kormányülés között. Ő egyébként támogatja a beruházást, ami nem politikai szándék kérdése, hanem a beruházó szándékától függ.

A Vas megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő úgy tudja Politikai okokból nem épül meg a vát-porpáci reptér? 2012. August 28. 10:41 , folyamatosan zajlik az előkészítés. Puskás Tivadar pedig elismeri, hogy neki nem osztottak lapot az ügyben.

Egyetlen kérdésünk maradt: Akkor most mi is van?

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Politikai okokból nem épül meg a vát-porpáci reptér?

A miniszterelnök szerint nincs rá pénz, és rossz hatással lenne a turizmusra. A szakemberek cáfolják Orbán Viktor szavait.

Már nem kiemelt projekt a váti reptér

Pár hete még arról volt szó, hogy alapkőletétel lesz, tegnap óta pedig kormányrendelet teszi nem kiemelt projektté a váti repteret. Megfúrták a kormányhoz közel álló gazdasági lobbik?

Meglepő fordulat, lesz Vát-porpáci reptér

A tervezettnél is nagyobb Vát-porpáci repteret és kínai logisztikai arzenál ígéretét hozta magával Kínából a Vas megyei közgyűlés elnöke, Kovács Ferenc.

Mégis lehet Váton repülőtér?

Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke vasárnap Kínába utazott, ahol többek közt a Vát-porpáci reptér ügyében is tárgyaljon.

Váti repülőtér: Könnyen lehet, hogy nem lesz folytatás

Az előkészítést végző cég vezetője szerint az időhúzás miatt hiteltelenné váltunk külföldön, mindenki belefáradt már a dologba, ha októberben nem lép a kormány, vége a történetnek. Barta Balázzsal, a Sia-Port Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet