30 millió forint pluszköltséget jelentene Szombathelynek, ha fizetni kellene a védőnői rendelők rezsijét

Az állam átveszi a védőnői szolgálatot, de a költségeket az önkormányzattal fizettetné meg.

Már tárgyalt a szombathelyi önkormányzat a védőnői szolgálat átvételéről a Markusovszky kórházzal, de eddig nem merült fel, hogy továbbra is az önkormányzatnak kellene fizetnie a rezsit - mondta kérdésünkre László Győző, Szombathely illetékes alpolgármestere.

30 millió forint évente

Hozzátette, a mai nap híreinek ismeretében kíváncsian várja a holnapi egyeztetést. De emlékeztetett rá, hogy amíg az önkormányzat működtette a védőnői szolgálatot, addig ezért normatív támogatást kaptak az államtól. László Győző szerint elképzelhetetlen, hogy elveszik a feladatot és a normatív támogatást, és mégis az önkormányzatnak kellene fizetnie a költségeket.

Kérdésünkre az alpolgármester kijelentette, ezek a költségek évi 30 millió forint plusz kiadást jelentenek a szombathelyi önkormányzatnak.

A városi közgyűlés májusban egyébként olyan határozatot hozott, hogy a szolgálat átadása nem járhat többletköltségekkel az önkormányzatnak.

Nem lesz pénzük a kórházaknak sem

Hétfő reggel a Népszava írt arról, hogy az utolsó pillanatokban készülnek a vonatkozó szerződések, és egyelőre megoldatlan például az, ki fizesse a rendelők rezsijét.

A lap birtokába került egy dokumentum, amely szerint egy kórház „fedezethiányra tekintettel” még egy ideig indokoltnak tartja az önkormányzat anyagi kötelezettségvállalását az átvett ingatlanok üzemeltetésében.

Ugyanis egy kormányhatározat szerint a kórházaktól épp a védőnők átvételének napjától, július 1-jétől veszi át az ingatlanüzemeltetési feladatokat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF).

Így a kórházak költségvetésében nem lesz fedezet az önkormányzatoktól használatba átvett ingatlanok víz, csatorna-, gáz-, szemétszállítás, takarítási díjak, valamint a hibaelhárítás, karbantartás költségeire, a nem önkormányzati ingatlanok bérleti díjára - írja a lap.

A megyei kórház lesz a védőnők gazdája

Július 1-jétől az önkormányzatok helyett az állam működteti a védőnői szolgálatot. Pontosabban az egészségügyhöz tartoznak a jelenleg még az önkormányzati szociális ellátásban dolgozó védőnők. A védőnői szolgálat átszervezéséről még az egészségügy átalakításáról szóló törvény előkészítésekor Nagy változások jönnek a háziorvosoknál, az orvosi ügyeleteknél és a kórházakban 2022. December 18. 19:06 döntöttek.

Mindez azt jelenti, hogy a védőnők a megyei kórházak alkalmazottai lesznek, Szombathelyen a Markusovszky kórházhoz tartoznak majd.

Az átszervezés Szombathely 22 területi és 2 vegyes védőnői körzetét érinti. A 24 körzetben feladatot ellátó 24 védőnő és jelenleg gyermeke gondozása miatt fizetés nélküli szabadságon lévő 3 védőnő - egyelőre összesen 27 védőnő - lesz a Markusovszky kórház alkalmazottja.

Az átszervezés azonban nem megy egyszerűen, nemrég kiderült, hogy az iskolavédőnők egyelőre maradnak az önkormányzatoknál, 2024. január elejéig. Ez 16 iskolavédőnőt érint Szombathelyen, legalábbis átmenetileg.

A törvény szerint a védőnői szolgálat által használt ingó és ingatlanvagyont térítésmentesen kell az állam kezelésébe átadni. Szombathelyen az alábbi helyiségeket kell átadni az államnak:

Forrás: szombathely.hu

Plusz a 2-es védőnői körzethez tartozó Náraiban használt tanácsadó helyiséget, valamint a 23-as számú körzethez tartozó Sé tanácsadói helyiségét.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet