Kikapott Lettországban, nem juthat tovább a Körmend

Végig futottak az eredmény után a piros-feketék.

A továbbjutás szempontjából fontos derbi várt Ferencz Csabáékra a lett Ventspils otthonában, ám a puhatolózó első percek után hamar magához ragadta a kezdeményezést a házigazda. 12-11-re még a magyar csapat vezetett, innen azonban egy 10-2-es etappal ellépett a Ventspils – Gulbis eredményes játékával 30-19-re meg is nyerte a nyitó játékrészt a lett gárda. A második negyedben gyakorlatilag végig ezt a hátrányt görgette maga előtt Matthias Zollner alakulata – bár egyszer feljöttek 44-37-re a piros-feketék, de Luther triplával, majd labdaszerzéssel válaszolt, így a nagyszünetben 53-42-t mutatott az eredményjelző. Remekül céloztak a házigazdák, 16 távoli kísérletüknek a fele a kosárban landolt, míg a vasiak a büntetővonalról tudtak csak hozni hasonló mutatót (8/15), kintről nem ment nekik.

Ventspils-Körmend
Facebook (Egis Körmend)

A térfélcserét követően sem változott számottevően a játék képe, hol meglépett kicsit a Ventspils, hol benézett tíz alá a Körmend – stabilan őrizték előnyüket a hazaiak. Végül Varnado hármasával 72-63-ra sikerült feljönni a negyed végén, de a lendület el is fogyott – 9-2-vel indította a záró felvonást Arturs Visockis-Rubenis együttese, úgy tűnt, eldől a csata. A hajrában 87-79-ig még sikerült visszakapaszkodnia az MTE-nek, de a végjátékra már nem maradt elég ereje a vasiaknak – gyakorlatilag az első negyedben megadta az alaphangot a Ventspils, és végig kézben tartotta a mérkőzést a lett csapat. A Körmend így 1-3-mal áll csoportjában, a Kijev azonban legyőzte a Zwollét a másik mérkőzésen, amivel eldőlt, hogy a piros-feketék már nem juthatnak tovább a sorozatban - tudósított a kezdo5.hu.

A Ventspils legjobb dobói: Zakis 15, Berzins 14/9, Gulbis 14.

A Körmend legjobb dobói: Edwards 20, Varnado 14/3, Turner 12.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport