Veréb is bronzérmes lett az EB-n

Ligeti után a másik Haladásos birkózó is a harmadik helyen végzett a kontinenstornán.

A Haladás VSE birkózója, Veréb István pénteken lépett szőnyegre a finnországi Európa-bajnokságon, ahol a nyolcaddöntőben 5-2-re legyőzte a 2013-as vb-n ötödik spanyol Talmuraz Frievet, így a tavalyi világbajnokságon 84 kilogrammban bronzérmes sportoló a negyeddöntőben folytathatta.

Az azeri Gamzat Osmanov sem tudta megállítani, Veréb 4-1-re nyert, ezzel elődöntőbe jutott a vantaai kontinenstornán.

A szombathelyi birkózó az orosz Abdulrasid Szadulajevvel birkózott élete első fináléjáért világversenyen, ám technikai tussal kikapott, este a bronzéremért szállhat harcba.

Drámai körülmények között, 5-0-s hátrányból felállva, az utolsó másodpercben fordítva szerezte meg a harmadik helyet.

- Nem így terveztük az biztos. Nem nagyon tudtam vele sokáig mit kezdeni, de úgy négy és fél percnél kezdtem érezni, hogy nagyon fárad - mondta boldogan az MTI-nek Veréb István. - A végén láttam, hogy tíz másodpercem van, s újra megpróbáltam azt a támadást, ami kevéssel korábban bejött, aztán szerencsére a tus is összejött.

Veréb Ligeti Dániel (125 kg) csütörtöki harmadik helye után a magyar csapat második érmét szerezte meg a kontinensviadalon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport