Veréb István viszi a magyarok zászlóját az Európa-játékokon

Nagy megtiszteltetés ért a Haladás VSE birkózóját.

A Haladás VSE szabadfogású birkózója, Veréb István viszi majd a magyar csapat zászlaját a jövő héten kezdődő, elsőként megrendezésre kerülő Európa-játékok megnyitó ünnepségén, Bakuban. A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes szombathelyi birkózó a 2013-as budapesti Vb-n, majd pedig a tavalyi finnországi Eb-n állhatott fel a dobogóra, és Bakuban is folytatná a jó sorozatot. A szövetség honlapjának beszámolója szerint utoljára 23 évvel ezelőtt, a barcelonai olimpiai játékokon fordult elő, hogy birkózó vigye a nemzeti lobogónkat. Akkor a háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok Komáromi Tibor emelte magasra a magyar zászlót.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport