A szerencsésebb pápai csapat elvitte a két pontot.
A Pápa csapatát fogadta hazai pályán a csákánydoroszlói tekecsapat az NB I legutóbbi fordulójában. Jól kezdték a mérkőzést a vasiak, a Sütő Zsolt-Pungor Géza páros 1-1-el 38 fa előnyt szerzett, a második sorban már mindkét pontot hozták a hazaiak, így 3-1-es állás és 72 fa volt a csákányi előny, a befejező sornak viszont nem sikerült jól a szereplés, így a pápaiak összességében 3 fával elvitték a két pontot. A végeredmény: Csákánydoroszló TE - ELMAX SE Pápa 3:5.
A csákányi csapat legjobbjai voltak Sütő Zsolt 599, Pungor Géza 586 és Meixner László 571-es faeredménnyel.
Musits József együttese legközelebb vasárnap 10 órától a megyei rivális Szentgotthárddal játszik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!