A szombathelyi amerikai football csapat 14-12-re kikapott hazai pályán az Újbuda II-től.
A Divízió II-es amerikai football bajnokság első fordulójában a Crushers az Újbuda Rebels II-t fogadta hazai pályán. A szombathelyiek szoros meccset játszottak erős riválisukkal, akiktől 14-12-re kikaptak.
Vereséggel kezdett a Crushers
VB
– Jó színvonalú, elég kemény meccs volt. A védelmünk nagyon jól működött, a támadójátékunk azonban sajnos még szezon eleji volt. Elkövettünk egy-két amatőr hibát, amit az ellenfél keményen kihasznált. A negyedik negyedben volt ugyan két lehetőségünk, ám ezekkel sajnos nem tudtunk élni. Elég erős ellenfél volt az Újbuda, de nagyjából erre számítottunk előzetesen is. Úgy érzem, több volt ebben a meccsben, nagyon remélem, hogy a végelszámolásnál nem fog hiányozni ez a 2 pont – értékelte a meccset Kovács Miklós edző.
A Crushers következő meccsét április 7-én, Pécsen játssza.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.