Gosztonyiék ellen ott folytatta a Wisla, ahol decemberben abbahagyta.
Nem szakadt meg a lengyel labdarúgó-bajnokságban szereplő Wisla Kraków rossz sorozata. A szombathelyi védőjével, Guzmics Richárddal felálló együttes öt vereséggel zárta az őszt, majd a pénteki meccsen ismét kikapott: 1-0-ra maradt alul a Slask Wroclaw ellen. Guzmics végig a pályán volt.
Az ellenfélnél 90 percet kapott az éppen a Haladásból Lengyelországba szerződő Gosztonyi András – ő győztes találkozón debütált új csapatában.
Guzmics csapata nem mászott még ki a gödörből
Nyugat.hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!