Jövő csütörtökön nagy szemétszedés lesz Szombathely-szerte

A tüneti kezelések nagyrészt már megvannak, de most ráállnak a szemléletformálásra is.

Térdig ér a fű, sok a szemét, járhatatlanok az utak – ezektől és ezekhez hasonló problémáktól zengenek a szombathelyi hírportálok és a közösségi oldalak az utóbbi időben. Viszont ahogy most a szerdai sajtótájékoztatón is elmondta Nemény András polgármester, még sosem volt ilyen nehéz, majdhogynem lehetetlen helyzetben a város.

Nem elég ugyanis, hogy idén tavasszal borzasztóan sok eső esett, még a kormányzati kompenzációval sem sikerült eredményt elérniük. Kerek nulla forintot kapott Szombathely, így nincs nagyon miből gazdálkodni, ezt a helyzetet pedig elég nehéz menedzselni. Az embereknek viszont ugyanazok az elvárásaik: egy normális, tiszta és rendezett városban szeretnének élni. Csakhogy amint elállt az eső, várták az emberek a csodát. De kevés emberrel nem lehet csodát tenni, még akkor sem, ha jó a munkaszervezés – emlékeztet a polgármester.

2019-ben 90 milliót tettek bele a városüzemeltetésbe, de a járvány után nem tudták ennyi pénzzel bővíteni a költségvetést, most csak 30 milliót tudnak beletenni. Ezért sok mindent újra kellett gondolniuk, folyamatosan kísérleteznek különböző dolgokkal is. Bevontak például más városi cégeket – SZOVA, Szompark, FÉHE Kft. – is a munkába és még több programot szeretnének indítani a szemléletformálás érdekében.

Szépen sorban megtisztulnak az utcák és a belvárosi terek

Az egyik ilyen a tavaszi utcatakarítás, amivel már mi is foglalkoztunk, például múlt héten, amikor megtapasztaltuk a saját bőrünkön ezt a folyamatot. Parkolási izgalmak a szombathelyi belváros peremén, és a történet folytatódik 2021. May 26. 11:20 A szombathelyi utcák jó része sajnos olyan, hogy nem lehet teljesen kitakarítani őket, mert mindenhol autók állnak.

Ezért sok helyen szakaszokra bontva álltak neki a munkának, az utcatakarítások idejére pedig azt kérik az autósoktól, hogy ne parkoljanak oda, ahol kint vannak a várakozni tilos táblák. Így ugyanis ki lehet takarítani a teljes utcát, köztük a csatornákat is, melyek egyikei a legnagyobb problémáknak a városban, főleg most a nagy esőzések miatt.

Kitakarították már a Deák Ferenc utcát, a Pelikán park környékét, a Pázmány Péter körutat, a Váci utcát, a Károly Róbert utcát és folyamatban van a Vörösmarty utca is. Nemény azt mondja, nagyon pozitívak a visszajelzések, értik és értékelik is az emberek a takarítást, és el is fogadják azt a kis kellemetlenséget, hogy addig nem lehet ott parkolni.

Mészáros D. Zsolt

Több belvárosi teret is megtisztítottak már, és még fognak is néhányat, de ezek közül is nyilván a Fő tér a legérdekesebb. Ahogy azt megírtuk a hét elején, Visszatért az élet Szombathely belvárosába, és vele együtt a szemét is 2021. May 31. 15:19 visszatért az élet Szombathely belvárosába, és vele együtt a szemét is – főleg az ottani gyorsétterem környéke problémás.

Erről a polgármester is beszélt és elmondta, hogy gyorsan reagáltak a problémára: szombattól kezdve nem délután 2-ig, hanem 6-ig lesz takarítás, plusz 2 emberrel, emellett pedig négy nagyobb konténer is kikerült a Fő térre. Ez nyilván nagyobb költség, de ahogy már korábban, úgy a szemetesek árába most is beszállt a McDonald's-ot üzemeltető kft.

Mészáros D. Zsolt

De ez csak tüneti kezelés, a hosszútávú megoldás a szemléletformálás, vagyis a már többször említett „Vigyázzunk együtt Szombathelyre!” program, ami a járványhelyzet miatt megtorpant, de most újult erővel ugranak neki.

Ráállnak a szemléletformálásra is

Szeretnék ugyanis, ha nem gondolnák azt az emberek, hogy normális eldobni a szemetet, és nemcsak a Fő téren, hanem bárhol a városban. Ezért lesz például közösségi szemétszedés és városi nagytakarítás, illetve folytatják és kibővítik a „Fogadj örökbe egy parkot!” programot is, amibe a civil szervezetek után most például a nagyobb cégeket is szeretnék bevonni. Ennek már kialakult egy menete is: mindig a Szomparkkal egyeztetnek azok, akik örökbefogadtak egy parkot.

„Én azt látom most így másfél év után, hogy a város sokkal tisztább, de még sok tennivalónk van és az igazi áttörés is akkor lesz meg, ha minden szombathelyi magáénak érzi ezt a dolgot. Ezért kellenek a közösségi programok is. Sokakkal egyetemben én sem vagyok most teljesen megelégedve a helyzettel, de tudom, hogy most képtelenség lett volna ennél többet tenni” – mondta Nemény.

Horváth Soma alpolgármester elmondta, hogy felkérték a 14 egyéni választókerületi képviselőt arra, hogy november közepéig szervezzenek szemétszedést minden városrészben. Ehhez persze az önkormányzat biztosít minden szükséges kelléket. Tavaly 10 városrészben sikerült is ezt összehozni, így most is bizakodók a közösségi szemétszedéssel kapcsolatban.

Június 10-én, csütörtökön délután aztán egy nagy városi szemétszedéssel is megpróbálkoznak. A képviselőtestület, illetve az önkormányzati és hivatali dolgozók a Csónakázótó környékét veszik célba, rajtuk kívül pedig még számos szombathelyi cég, szervezet és más társaságok is zsákot ragad több helyszínen, hogy ezzel is példát mutassanak, de várják a lelkes szombathelyieket is. A nagy össznépi szemétszedés részletei itt Mutatjuk, mikor és hol lehet majd becsatlakozni a jövő heti össznépi szemétszedésbe Szombathelyen 2021. June 02. 16:07 találhatók.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet