Edzőtáborban jártak a világbajnokságra készülő utánpótlás és felnőtt teke válogatottak. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a nemzeti csapatok is összetartáson edzettek májusi, németországi vb-re. A dettenheimi világversenyen pályára lép a felnőtt női, és férfi válogatott, valamint az U14-es és az U18-as csapat is.
Májusig még egy edzőtáborban vesznek részt legjobbjaink és pályára lépünk felkészülési mérkőzésen a szlovákok ellen is. Előreláthatólag összesen huszonnyolc játékosunk vesz részt a világbajnokságon. Az utánpótlás válogatottak munkáját Juhász Tibor és Weinacht János szövetségi kapitányok irányítják, míg a felnőtteknél Fehér László (nők) és Csányi Béla (férfiak) a szövetségi kapitány. A válogatottak munkáját Frencz József szövetségi edző segíti
– nyilatkozta Tóth László, a hazai szövetség főtitkára.