Mehetnek a NASA-ba: világelsők lettek a soproni diákok

Saját robottal kellett manőverezniük élethű Hold-felszínen. Huszonkét ország 146 csapatát előzték meg.

Míg itthon a jövőjükért küzdve hidakat, kormányhivatalokat, városházákat foglalnak a diákok, addig a soproni Széchenyi István Gimnázium 16-17 éves leendő mérnökei és programozói csendben egy szenzációs nemzetközi eredményt értek el: megnyerték a Google Lunar X PRIZE és a LEGO diákoknak, évente meghirdetett nemzetközi versenyét, huszonkét ország száznegyvenhat csapatát utasítva maguk mögé.

A Bodnár László, Németh Áron, Sléber Botond, Soós Bálint, Wesely Norbert, illetve csapatkapitányuk, a Puli Space projektből érkező Deák Márton alkotta csapatnak az első fordulóban, ugyanúgy, mint mindenki másnak, ismeretterjesztő videóesszét kellett készítenie a Holdon hagyott berendezések várható jövőjével kapcsolatban. A HungaroBots nevű magyar csapat tudományos oldalról közelítette meg a témát, ami nagy népszerűségnek örvendett, videójukat a legtöbben tekintették meg a versenyző csapatok közül.

Az úticél: Hawaii és NASA-létesítmények

A második fordulót – egyben a döntőt – a nemzetközi zsűri online közvetítés során követhette nyomon. Ebben a megmérettetésben a csapatoknak egy számítógép-vezérelt, komplex LEGO-robot megépítése volt a feladata, amelynek képesnek kellett lennie egy élethű Hold-felszín terepasztalon manőverezni és feladatokat végrehajtani minden külső beavatkozás nélkül. Ezt az akadályt is sikeresen vették, a HungaroBots csapata remekül helyt állt a rendkívül komplex, de realisztikus holdküldetés-szimuláció során. Az eredményt a zsűri végül a fődíjjal jutalmazta, ami egy négy napos Hawaii-i utazás, valamint több NASA-intézményben való körbevezetés.

Nagyon nagy kihívás volt részt venni egy ilyen nagy volumenű nemzetközi versenyben magyarként, négy hónapnyi megfeszített munka áll a csapat mögött. Reméljük, hogy ennek kapcsán többen felfigyelnek ránk

– mondta Wesely Norbert, a csapat egyik mérnöke. Egy másik csapattag, Sléber Botond ehhez annyit fűzött hozzá, hogy a verseny többirányú ismereteket követelt meg, így a nagy nyeremény mellett komplex tudást is sikerült elsajátítaniuk.

Világelső lett a soproni Hungarobots csapat
A győztes szerkezet: megállná a helyét a Holdon is

Deák Márton, a csapat kapitánya a fődíj kapcsán elmondta:

Egy igen rangos nemzetközi versenyről van szó, ahol a világ minden részéből jelentkező fiatalok között csak a kreativitás döntött. A MoonBots-ot először nyerte meg európai – ráadásul magyar – csapat, ez mindenképpen remek eredmény! A fiúk keményen dolgoztak a sikerért és megmutatták, hogy történjen bármi, a magyar ifjúság szürkeállományára mindig lehet számítani.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech