Világhírű kerékpáros csapat is indul az idei Tour de Hongrie-n

Kazahsztán legjobb kerékpárosai érkeznek a Team Track Astana világoskék mezében.

Egy igazi sztárcsapat érkezik a Tour de Hongrie kerékpáros versenyre, ugyanis a kazahsztáni Astana is elindul a körversenyen.

Az Astana Pro Team 2006-ban olyan kerékpárosokat vonultatott fel, mint a Vuelta győztes, Tour de France harmadik helyezett és olimpiai bajnok Alekszandr Vinokurov, vagy a többszörös Tour de France győztes Alberto Contador. Az Astana is megnyerte már a Tour de France-t, a Giro d'Italia-t és a Vuelta a Espana-t is.

A szombathelyi prológgal induló versenyre a pályásokból összeállított Team Track Astana gárdája érkezik.

Nyugat.hu

A Tour de Hongrie június 27-én Szombathelyen prológgal rajtol, a nemzetközi mezőny hat versenynap alatt, tíz megyét érintve 750 kilométert tesz meg a budapesti befutóig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport