Még tavaly szeptemberben történt, hogy egy szombat délután hirtelen felindulásból kocsiba ültem, aztán Szombathely-Újperint és Ják között egy földúton leparkoltam, és bóklásztam egy jót az erdőben. Még őzlábgombát is találtam, amiből később lett egy kis rántott gomba.
A gyerekkoromat, majd később fiatal felnőttkorom egy részét a megye délnyugati csücskében, Szentgotthárdon töltöttem, a házunk száz méteren belül állt az erdőtől. Sokat jártunk az erdőre, apám megtanított a gombászásra is, persze, felügyelettel szedhettem csak, aztán költözéseim során egyre távolabb jutottam az erdőtől.
Tavaly döbbentem rá, hogy a lehetőség mindig is adott volt, azóta többször is elmentem erdőt járni. Ahogyan a napokban megtettük ezt fotóskollégámmal együtt. Ismert vidéket választottunk, Szombathely és Ják között, ahol meg is lehet állni a kocsival úgy, hogy senkit nem zavarunk.
Szóval, a lényeg, hogy szép az őszi erdő. Akkor is, ha süt a nap, és akkor is, ha nem. Az avar száraz volt, éreztem, hogy ebből nagy gombászás nem lesz, de az amúgy is csak opció lett volna. Egy kisebb őzlábgombát találtunk, közvetlenül az autó előtt, és ennyi volt. Azaz mégsem, de erről később.
Fiatal erdőben jártunk, a legvastagabb fa sem vastagabb a karomnál, ez valami új telepítés lehet. Sűrű, ezért némileg sötétebb is, inkább a földúton maradtunk, nem akartunk megküzdeni az ágakkal. Október közepe van, de azért sok a zöld, virágokat is láttunk.
Annak idején ismertem az közeli erdő szinte minden négyzetméterét, tudtam, hol nő a vargánya, a rókagomba, az őzlábgomba, hogy hol találok hosszú, egyenes botot, és merre lehet abban reménykedni, hogy őzeket, szarvasokat pillanthatok meg.
Néhány száz méter után kikeveredtünk a sűrűből az erdőszélre, itt ritkásabbak a bokrok, és a fák, magasabbra is nőttek, ritkuló lombjuk igazi színkavalkádot mutat. Erre mondják, ha valaki élethűen lefesti, akkor giccsnek tűnik.
Viszonylag közel vagyunk a műúthoz, néha hallani az autók moraját, ezért nem bizakodok benne, hogy állatokat láthatunk. Egy magaslest találunk, habár ez nem olyan magas les, alig néhány létrafok vezet fel rá. Ki is próbálom.
Arrébb aztán szembejön néhány összefonnyadt, nedvesnek tűnő gomba. Egész telepeket találunk, ide azért korábban kellett volna jönni. Egyébként sok helyen látjuk a feltúrt avart, nem csak mi járjuk az erdőt.
Elindulunk a műút felé, hogy a túloldali erdőt is felfedezzük, közben titokzatos átjárót, alagutat nyitnak nekünk a bokrok.
A túloldalon idősebb, ritkábban álló fák fogadnak minket. Egy pillanatra a Star Warsból az Endor erdőholdja jut eszembe, ahol az ewokok élnek, és ahol a főhősök a speedereken kergetőztek a rohamosztagosokkal a fák között.
Feltűnik, hogy sok fa van pirossal megjelölve, ezt már az út túloldalon is láttuk. Valószínűleg ritkítják az erdőt, ezeket a fákat kivágásra ítélték. Beljebb az úttól elkerített részre bukkanunk, itt már kivágták a fákat, a bozótos vette át a hatalma. Találgatunk, lehet, hogy gyorsan növő energiafákat ültetnek ide.
Aztán az erdei úton bandukolva szemem sarkából gyors villanást veszek észre, fotósunk is látja, és kapja is elő a gépet. Sziszegő kígyó próbál menekülni, amikor látja, hogy nem megy, összetekeredik, és fenyegetően sziszeg. Miután sikerült a kép, otthagyjuk, hadd nyugodjon meg, később utánanézve kiderül, egy vízisiklót láttunk.
Arrébb elszáradóban lévő fenyők állnak. Régóta ismert, hogy a klímaváltozás miatt itt már nem érzik jól magukat a fenyők és az örökzöldek, jönnek helyettük majd a mediterrán fák. Az egyik fenyő törzsén aztán egy 13-as házszámot látunk műanyagból, keressük, de nincs meg a 12-es és a 14-es sem. De legalább most már van lakcímük a mókusoknak is.
De nem ez az egyetlen jele, hogy az erdőjárók szemetelnek. Többfelé látunk eldobált papírzacskót, pappírzsebkendőt, műanyag palackot, sőt, még egy faágra húzott energiaitalos dobozt is.
Aztán hirtelen két jelét is látjuk, hogy az erdő drámák és tragédiák helyszíne is. Először egy állkapocscsontot találunk, majd nem sokkal arrébb egy combcsontnak kinéző csontot. De nincs a közelben több csont, aminek azért némileg örülünk is.
Aztán egy szép nagy kört megtéve visszaérünk a kocsihoz. Amikor nem is olyan messze hatalmas gímszarvast látok, ahogyan eltűnik a bokrok között, majd néhány kisebb szarvas dübörög végig előttünk. Fotósunk hiába veszi elő a gépet, már nem látszanak. Nagyon szépek és nagyon gyorsak.
Ennyi fért bele a mai túrába, mintegy másfél órát tartott, nagyon megérte. Meg is fogadom, máskor is kimozdulok a városból. Ez a cikk legyen ehhez kedvcsináló mindenkinek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
