Visszavonta a kormány a vendéglátóipart ellehetetlenítő rendeletet

Mégis lehet cukrászati készítményeket, süteményeket, fagylaltot, valamint meleg és hideg ételeket, italokat „nem önálló tevékenységként” szakképesítés nélkül készíteni.

Mint a Magyar Közlönyben kedden este megjelent: nem vonatkozik a képesítési előírás „a forgalmazás helyén előállított grillezett húsok, frissen sültek, sült és főtt kolbász, hurka, virsli, füstölt vagy sült hal, lángos-, palacsintafélék, meleg és hideg szendvicsfélék, valamint az ezek fogyasztásához közvetlenül kapcsolódó termékek, és gyárilag előre csomagolt élelmiszerek, valamint az italok” készítésére.

De minden más területre vonatkozó most elrendelt szakképesítési előírásnak is csak 2023 végéig kell megfelelni - hívta fel a figyelmet a hvg.hu. A rendelet már szerdától érvényes, így feltehető, hogy akik szeptember 1-jétől 40 napon át megszegték a vonatkozó rendeletet, azokon ezt nem fogják számon kérni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság