Nagyon jól éreztem magam és jól is érzem magam ebben a szakosztályban. A második családom
- mondta el meghatódva Csillag Tünde a Sportiskola mai sajtótájékoztatóján. A többszörös magyar bajnok tornásznő ugyanis húsz év után befejezi a pályafutását, ennek tiszteletére kapta a torna szakosztály gálája a Csillagok-ok között címet.Nagyon örülök ennek a gálának, és annak, hogy ezt a nevet adták neki. Ez azt tükrözi, hogy mennyire jó a kapcsolatunk egymással, számomra ez nagyon megtisztelő.Ez alatt a húsz év alatt meg tanultam tisztelni. Tisztelem ezeket az embereket, tisztelem azt, amit tesznek, tisztelem őket azért, amin végig vittek az elmúlt húsz évben.
A gála nem csak a sportolót, hanem magát a szombathelyi tornaszakágat is ünnepli, hiszen idén 25 éves a szombathelyi torna. Vizer Erzsébet, a szakosztály egyik edzője elmondta, hogy a gála több részre lesz tagolva, nagyon látványos lesz, de túl sokat nem szeretne elárulni róla. Azonban Csillag Tünde is még utoljára készül valamivel - ami olyan titkos, hogy még ők maguk sem látták.
A gála február 25-én, szombaton 18 órakor kezdődik. A belépés ingyenes.