Mindenki ismeri A császár új ruhája című mesét, amely arról szól, hogy az uralkodó imád pompázatos ruhákban tetszelegni, amíg egyszer át nem dobják a palánkon. A beígért aranyszövet helyett a semmibe öltöztetik, de senki nem mer szólni neki az udvarban, mert mindenki tart valamitől. Még a nép is lelkesen tolong az ablakban, lelkesen dicsérve a császár új ruháját, míg végül egy kisgyerek mondja ki az igazságot:
„A király meztelen”.
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin esetében a mostani háború mondta ki, hogy meztelen. Hogy pontosan ki ő és mit képvisel.
A fickónak korábban is voltak furcsa ügyei, az ellenzék elhallgatásától kezdve a választások színjátékká tétele után a sajtó módszeres vegzálásáig, de rá lehetett fogni, hogy a nehezen kormányozható Oroszországban még ez is jobb alternatíva, mintha oligarchák cincálnák ezerfelé az országot, vagy netán csecsen hadurak kezébe kerülne néhány atomtöltet.
De a múlt csütörtök megváltoztatott mindent.
Nem tudjuk, mi történik az orosz-ukrán fronton, nem helyes országokat és népeket elítélni, az egyoldalú narratívák amúgy is mindig hamisak, de egy valami biztos:
Egy másik ország megtámadása bűn.
Fiatalembereket kiküldeni a vágóhídra, hogy más fiatalembereket kaszaboljanak le, bűn.
Családokat szétszakítani, menekülésre kényszeríteni, polgári lakosságnak szenvedést okozni, épületeket, környezet szétbarmolni, bűn.
Erre semmilyen enyhítő körülmény nincs, főleg úgy, hogy valós indok sincs.
Nagyon úgy tűnik, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin megzakkant. Ha tudja, hogy mit cselekszik, akkor azért, ha nem, akkor azért.
Hogy a környezetében miért nem szóltak azok, akik szólhattak volna, azt nem tudjuk, de feltehetően valami olyasmi történt, mint A császár új ruhájában.
Most már talán bánják, de késő van. Hogy Oroszország katonailag hogyan kerül ki ebből az őrült kalandból, azt egyelőre nem lehet megjósolni, de hogy erkölcsileg megroggyan, az biztos.
Gyakorlatilag az egész világ Ukrajna mellé állt, nekik drukkol, szurkol, lájkol. Oroszország magára maradt, még a kínaiak és a brazilok és kihátráltak mögülük, és úgy tűnik, az országon belül is egyre nagyobbak a repedések.
Az orosz fiataloknak nagyon nehéz lehet elmagyarázni, hogy miért is jó az nekik, hogy hirtelen a világ utálatának a középpontjába kerültek, hogy esetleg a frontra kell menniük, ahelyett hogy X-Boxszal játszanának vagy randevúznának a romantikus Moszkva folyó partján.
Az internet és a szabadon áramló információ korábban, aki akarja, az egyértelműen látja: ennek a háborúnak az égvilágon semmi értelme nincs, csak egy őrült elme kreálmánya.
Nagyon könnyen lehet, hogy a háború nem Putyin és a putyinizmus megerősödését, hanem a bukását hozza, merthogy a meztelen császár (cár) egyáltalán nem az, aminek látszott. Nem valós alternatíva.
Pontosabban olyan alternatíva, ami kockázatos, mert nem lehet tudni, hogy hova vezet. Ezek szerint néha tankokhoz és zsákokban hazahozott fiatalokhoz.
És Putyin nem egyedül jár ezen az úton.
A világ számos országában akadnak „illiberális” követői, akik nagyon hasonló módszerekkel vezetik az országot, és akiknek az ügyködése hasonlóan kiszámíthatatlan.
Ön, kedves olvasó, el tudja képzeni, hogy Donald Trump, Recep Tayyip Erdoğan, Jair Messias Bolsonaro vagy Orbán Viktor valami kiszámíthatatlan, őrült kalandba fog? Nem biztos, hogy háborúba, de valami őrültbe?
Nem mintha különösebb okuk lenne rá, de hát valójában Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak sem volt.
Pont ez benne a félelmetes.
Szóval cseppet sem csodálkoznék, ha Putyin és véres akciója magával rántaná az illiberális baráti körét is.
Hogy mit tud cserébe ajánlani a nyugati értelemben vett demokrácia, az nem annyira a politikusokon, hanem rajtunk, egyszerű állampolgárokon múlik.
Fontos napok ezek.
