Akinek füle van, hallja

Szenzáció! A TV2 hosszú évek után bele tudott köpni az RTL levesébe. Magyar vizeken a holland licensz, a Voice, majdnem olyan élvezetes, és izgalmas volt a hétvégén, mint valaha a Megasztár első szériája. Pedig nem sok köze van hozzá, és a tehetségkutató szappanoperákhoz, hisz ebben a konstrukcióban nem a csiszolatlan, mélyben rejtőző talentumot keresik, hanem bárkinek adnak még egy utolsó esélyt. Ami sokaknak az első. Kontraszelektív társadalmunkban, ahol a tehetségnél még mindig fontosabb, kinek vagy az osztálytársa, rokona, üzletfele, ez nem semmi. Sőt, az utolsó esély – a honi állapotok szarbarna árnyalata miatt – ugyanazt jelenti egy amatőrnek, mint egy profinak.

Különösen üdítő, hogy nem az önismeret hiányban szenvedő lúzerek bénázásával kezdődik a show. Hiába élveztem a bennem röhögő kisördög miatt a majomszabású emberek kornyikálását, erkölcsileg mindig is visszásnak éreztem, hogy más fogyatékosságán nevessek. Még ha ez a fogyaték a hallás, mozgás, vagy az ízlés területén mutatkozik is. A képernyőre való képesség kreált és hazug fogalma megkíván a nézőben némi látens antropológiai fasizmust, miszerint csak abból lesz jó énekes, akinek fokhagyma segge, és hosszú lábai vannak. Nonszensz, hisz sem Pavarottit, sem Ella Fitzgeraldot nem azért hallgatunk, mert jól mutatnak a tangájukban a bluebox előtt. A Voice-ban a casting láthatatlan, titkos, cserébe példamutató szakmailag, mert a zsűri komoly dilemmákkal néz szembe, még akkor is, ha háttal ülnek. Nem véletlen, hogy a klasszikus római kultúrában az Igazság istennőjének szeme bekötve, mert csak így történhet meg a csoda. Mondok rá példát.

A Vajdaságban már régóta tartotta magát a legenda, hogy Rúzsa Magdi nem rossz, de ha hallanád a nővérét! – aki már sokkal régebben, sokkal elkötelezettebben, sokkal eredetibb módon, bla,bla,bla, persze, bólogattam , és nem mondtam rá semmit, mert a puding próbája az, ahogy a praktikus angolok mondják, ha megeszik. Rúzsa Annamari dalolására egyik fotel sem fordult meg, nem ették meg, nem kajálták be a drámai előadásmódot, a hangképzést, semmit. Ha én ülök ott, azonnal megkérdeztem volna, miért ez öngyilkos dalválasztás, hisz ennél közhelyesebb, átlagosabb anyaggal nehéz nyerni. Végül is mindegy, a tévés ismertség hatalmas csábítása kijózanító végeredményt hozott. Húg, és nővér sorsa, karmája nem azonos, valóban ez az igazság. Szemtől szemben, és hátat fordítva is igaz. Ahogyan Zámbó Krisztián is potenciális áldozat egy másik csatornán. Ilyenkor még mindig a legjobb megoldás a névváltoztatás. A kis Coppola fiú is jól döntött, hogy inkább Nicholas Cage néven kezdett a filmszakmába.

A hátba énekelt zsűri alapvetően nem volt süket. „Akinek füle van, hallja”. Ha kekeckedni kell, Hollai Ádám egy igen nehéz nótát énekelt el hibátlanul, ráadásul látványosan, hangja, frizurája szépen tupírozott, de erre már csak akkor jöttek rá, amikor megfordultak. Láss csodát, az őszinteség még egy alapvetően hazug médiában is átsegít a nehéz pillanatokon, és ők is kimondták, lehet, hogy tévedtek. Ami ezen felül is meglepett, és jó érzésekkel töltött el, az Caramell személyisége, beszéde, ízlése. Oké, mindig is sokra tartottuk őt, hisz nem véletlenül nyerte meg nálunk a második szériát, de szerep és ember, különösen az előadói szférában, gyakorta ellentétes irányokat mutat. Pontos, fontos kritikai (értelmes) megállapításokat tesz, lényegre tapint, és sokszor másokat megelőzve csalhatatlanul fordul meg. Lehet, hogy mentorként képes lesz arra, amire a legtöbb (már profi) énekes vágyik, lelket lehelni a kiégett sablonokba, zenei frazírokba.

Ami szóvá tehető negatívum a Voice-al kapcsolatban vizuális kultúra esztétikai szintjén, az a kivitelezés. Én értem, hogy holland licensz az egész, de attól még lehet ramaty. Ha magyar specialitás, akkor bocs, tovább dolgoznak a tehetségtelen profik Alice csodaországban, mindent értek. Tehát ettől függetlenül, ki hiszi azt, hogy a sci-fi, és a Pokémon világ az a tér, amibe be akarja üvölteni valaki magát. Csúcsfények vakságában, nem létező, műanyag színek változásában húsvér emberek lebegnek. Ami még megdöbbentőbb, hogy a közönség hangjára rávágják egy Metallica koncert rajongóit. Ez most vicc? Ennél ez a műsor sokkal jobb. Alig várom, hogy újra énekeljen Fatima. Akiben az izgalmas, hogy a zsűrinél sokkal többet tud erről a műfajról. Meg is tudja mutatni. Oké, jöhet a következő...

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Voice, TV2: fog ez még a tévé elé ültetni

Az előválogatós megaláztatások, amiket eddig megszoktunk a dalolós tehetségkutatóktól, már csak a múlt sötét foltjai. Kritika.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény